Tizenkét kilométeres kerékpárút épül Zala megyében

Forrás: MTI

 2020. október 29. 09:43

Csaknem 12 kilométer hosszú kerékpárútvonalat építenek, mintegy 650 millió forint európai uniós pályázati támogatással Zala megyében. A Kerékpárral a romantikus Zalában című projekt elősegíti a térség turisztikai vonzerejének növelését.

A programban részt vevő falvak – Egeraracsa, Esztergályhorváti, Zalaszabar és Zalaszentmárton – biciklivel is könnyebben elérhetők lesznek, a térségbe látogató, kerékpáros turisták így jobban megismerhetik a zalai vidék kulturális, épített és természeti értékeit.

A kerékpárosbarát fejlesztés ugyanakkor az érintett településeket is közelebb hozza egymáshoz: a tervezett 12 kilométeres nyomvonal mintegy 60 százalékkal lesz rövidebb a jelenlegi utak hosszánál.

A Zala Megyei Önkormányzat közleményében kitértek arra is, hogy az útvonal több (a Pannon Pleasure 12., a Zalavár–Balatonhídvég és a nyugat-balatoni) kerékpárúthoz kapcsolódik, emellett az országos kéktúra vonalak és a Via Sancti Martini zarándokút is elérhetővé válik.

A tervezett 12 kilométeres nyomvonal mintegy 60 százalékkal lesz rövidebb a jelenlegi utak hosszánál

Fotó: 123rf.com

A fejlesztés eredményeként a kiemelt turisztikai célpontokra, többek közt a Balatonra, a Kis-Balatonra és Zalakarosra is könnyebb lesz eljutni.

A kerékpáros útvonalat érintő településeken fedett pihenőhelyeket alakítanak ki. A látogatókat a falvakban turisztikai attrakciókkal is várják és a fejlesztéssel komplex szolgáltatást (szálláshelyet és vendéglátást) tudnak számukra biztosítani.

A konzorciumi együttműködésben megvalósuló projekt vezetője a Zala Megyei Önkormányzat, a kerékpárosbarát fejlesztések várhatóan a következő év októberében fejeződnek be.