Többen vonatoztak Csehországban

Forrás: MTI

 2019. augusztus 01. 14:38

Az állami tulajdonú Cseh Vasutak Rt. (Ceské dráhy) 91,6 millió utast szállított az idei első hat hónapban, ami éves összehasonlításban 2,5 százalékos növekedés.

A vasúttársaság gazdálkodása az első fél évben több mint 300 millió koronás többlettel zárult - közölte a Cseh Vasutak menedzsmentje csütörtöki közleményében.

Tavaly egész évben a cseh állami vasúttársaság 179 millió utast szállított, ami minden idők legjobb eredménye. A közlemény valószínűnek tartja, hogy az idei évben ezt a számot is sikerül túlszárnyalni.

Fotó: České dráhy

Az első fél évben 2,2 millióval növekedett az utasok száma. A legnagyobb növekedés a nagyvárosok melletti helyi érdekű vasúti közlekedésben, valamint a távolsági járatokon van - nyilatkozta Radek Dvorák, vezérigazgató-helyettes.

Hozzátette, hogy több kulcsfontosságú vonalon Prága és néhány vidéki nagyváros között a növekedés kétszámjegyű volt, ami véleménye szerint a vonzóbb megújult és modernizált szerelvényeknek is köszönhető.A vasúti modernizáció folytatódik. A beruházási terveket az első fél évben több mint százmillió koronával túlteljesítették - mondta Radek Dvorák.

Megjegyezte, hogy a következő öt évben mintegy 40 milliárd korona értékben vásárol a társaság szerelvényeket. A távolsági járatokra 50 új vasúti kocsival számol.

A RegioJet, amely a legnagyobb magánkézben lévő vasúti társaság, az első fél évben 3,1 millió utast szállított, ami éves szinten 12 százalékos növekedés. A növekvő utaslétszámra való tekintettel a RegioJet szintén új szerelvényeket vásárol. A cég értékpapírok kibocsátásából erre a célra 921 millió koronát szerzett.

A LeoExpres, amely a kisebbik magánkézben lévő vasúti társaság, eddig nem közölte első félévi gazdasági eredményeit.

A cseh sajtó szerint a vasutak utaslétszámának emelkedését jelentősen befolyásolja, hogy tavaly óta egy kormányrendelet alapján a fiatalok és a nyugdíjasok nagy kedvezményekkel vehetik igénybe a vasutakat. Az árkülönbözetet a vasutaknak és a közlekedési vállalatoknak az állam megtéríti. Tavaly a pénzügyminisztérium kimutatása szerint erre a célra több mint nyolcmilliárd koronát adtak ki.