Többségi tulajdonos lett a magyar állam Sármelléken

Forrás: turizmus.com

 2020. november 16. 11:58

Lezárultak az augusztusban kezdődött tárgyalások, az állam tulajdonába került a sármelléki repülőteret üzemeltető Hévíz-Balaton Airport Kft. 90 százalékos részesedése.

A vonatkozó kormányhatározat alapján megvalósult akvizíciós tárgyalássorozat lezárultával, november 11-én mintegy 114 millió forint vételáron kelt el a Hévíz-Balaton Airport Kft. 90 százalékos tulajdonrésze, míg Hévíz Város Önkormányzata megtartotta eddigi, 10 százalékos részesedését a társaságban – közölte a Magyar Nemzettel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

November 12-étől az állam tulajdonosi jogkörét a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Zrt. gyakorolja.

A hévízi önkormányzat megtartotta 10 százalékos részesedését a repülőteret üzemeltető társaságban

Fotó: Hévíz-Balaton Airport/Facebook

A Magyar Nemzet szerint az üzletrész állami kézbe kerülése az MTÜ révén a térség fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához is hozzájárul. A hazai és a külföldi egészségturisztikai kínálatban ugyanis az egyik kiemelt üdülési célterület a repülőtértől 15 kilométerre lévő Hévízi-tó, ahol a jövőben az ügynökség szakértő közreműködésével a desztinációba érkező vendégek kiszolgálásában lényeges szerepet tölthetnek be a Hévíz-Balaton Airport által üzemeltetett létesítmények.

Az akvizícióról szóló augusztusi kormányrendelet indoklása szerint pedig a lépéssel hatékonyabban lehet felhasználni a Sármellék és Zalavár határában fekvő repülőtér állami támogatásait, amelyek így ellenőrizhetőbbé válnak.