TOP50 – Molnár Judit: Várakozáson felül zárta a 2022-es évet az utazási szakma

Szerző: Fucskó Hajnalka

Forrás: turizmus.com

 2023. március 27. 17:35

Kilencedszer mutatja be a Turizmus.com TOP50-es kiadványa a magyar turizmus meghatározó szereplőit. Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnöke, az OTP Travel ügyvezetője mindegyik kötetben szerepelt.
Kiadványunk idei újítása, hogy tevékenységi kategóriánként csoportosítottuk az ágazat szereplőit. A befektetők, a szálloda- és vendéglátóipar, valamint az utazási piac szereplői után most a szakmai szervezeteket vesszük sorra – a szerk.
*

„Az utazási korlátozásokkal sújtott időszak után a 2022-es évet várakozáson felül zárta az utazási szakma. Az ukrajnai háború februári kitörése is csupán két hétre állította le a kirobbanó foglalási kedvet, így kiutazási volumenben már elértük a 2019-es számokat. Ebben szerepet játszott az is, hogy a repülőjegyek és külföldi szolgáltatások árának drasztikus emelkedése s a forint gyengélkedése miatt mintegy 25 százalékkal drágultak az utazások" – vont mérleget a MUISZ elnöke.A 2022-es tervezést az óvatosság vezérelte az utazási irodáknál, ennek is köszönhető, hogy nem volt a szakmában csőd. A legtöbb nehézséget a repülőtéri káoszok, járattörlések kezelése okozta az utaztatóknak.

Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége elnöke, az OTP Travel ügyvezetője

Fotó: OTP Travel

A pandémia első évében az utazásszervezésre jogosult mintegy 400 iroda száma a felére csökkent. A visszarendeződést jelzi, hogy 2022 végén már 324 utazásszervezőt tartott nyilván az engedélyezési hivatal. A MUISZ-hoz is 7 új tag csatlakozott tavaly.A szövetség lobbicéljai között szerepel, hogy a beutaztatási tevékenység ismét legyen bejelentésköteles, és napirenden van a turistabuszok fővárosi közlekedésére vonatkozó olyan stratégia is, amely valamennyi érdekelt fél számára optimális helyzetet teremt. Uniós szinten többek között azért küzdenek, hogy a pandémiához hasonló helyzet esetén az értékesítési láncban ne csak az utazási irodákat terhelje azonnali pénzvisszafizetési kötelezettség az utasok felé, a határon átnyúló szolgáltatások kapcsán pedig indokolt lenne a vagyoni biztosíték mértékét egységesíteni, hogy a magyar utasok biztonságban legyenek akkor is, ha külföldön bejegyzett cég szolgáltatásait veszik igénybe.

2022-ben is gazdag volt a MUISZ-rendezvények sora, megvalósult több bejárás és tanulmányút, hiszen „célunk, hogy hozzájáruljunk a tagság szakmai ismereteinek bővítéséhez". Az egyiptomi turisztikai minisztérium meghívására decemberben Kairóban rendezték meg a szövetség közgyűlését.

Az utazási irodák munkaerőhiányát hivatott enyhíteni az a gyakorlati tudást adó képzési program, amelyet a MUISZ szakemberei a Magyar Turizmus Akadémiával közösen dolgoztak ki. Az utazási szakma fókuszba állításával decemberben először szervezték meg a Travel Agency Dayt a BGE-n tanulók számára.A Molnár Judit által vezetett OTP Travel 2022-es árbevétele már meghaladta a 2019-ben realizált 20,7 milliárd forintot az üzleti utaztatás felpörgésének köszönhetően. Ezt a sikert a cégvezető leginkább a munkatársi gárdájuk tudatos megtartásának tudja be; most nem ritka, hogy a cégek maguktól jelentkeznek, vállalnák-e a kiszolgálásukat. A szabadidős utaztatásban továbbra is kínálták népszerű termékeiket, így a kulturális körutazásokat Izraelbe, az amerikai kontinensre, a Távol-Keletre, valamint az egzotikus nyaralódesztinációkat; egyedül Kína esett ki az ottani szigorú járványügyi korlátozások miatt.

Az infláció és a rezsiárak szorításában 2023 elé ismét óvatosan tekint a szakma, a nagy kérdés a chartergépes nyaralások alakulása. Molnár Judit szerint fontos, hogy az utazási irodák megtartsák azt a bizalmat, amit a pandémia alatt megszereztek az utasoknál, ezt pedig minőségi kiszolgálással és a szakmai tudás folyamatos fejlesztésével lehet elérni – hangsúlyozta.

(Az írás eredetileg „A turizmus 50 fontos szereplője & TOP 10 polgármester és fiatal 2022” című kiadványban jelent meg.)