Töretlen optimizmus: kauciós listák 2019-re

Szerző: Wagner Zsuzsa

Forrás: turizmus.com

 2019. február 08. 10:31

A tavalyi után az idei is az utazók éve lehet – legalábbis a 2019-re lejelentett vagyoni biztosítékok alapján erre következtethetünk. Az utazásszervezők optimizmusa mind a 20, mind a 12 százalékos körben töretlennek tűnik.

 

Hagyományainkhoz híven az idei év elején is összeállítottuk a 20%-os vagyoni biztosítékot igazoló utazásszervezők rangsorát és a 12%-os kauciót igazoló irodák TOP30-as listáját. A listák a Budapest Főváros Kormányhivatala által vezetett hatósági nyilvántartás 2019. január 9-i állapotát tükrözik. (Az OTP Travel időközben 20 százalékos vagyoni biztosítékra váltott, ennek összege 2019. február 11-én 560 millió Ft.)


Kaució és kötelező biztosítás

Az utazási irodákra vonatkozó, tavaly nyáron életbe lépett szabályozás lényeges változást hozott a vagyoni biztosíték felhasználásában.
A hatósági nyilvántartásban szereplő összeg már csak a befizetett előlegekre és a részvételi díjra nyújt fedezetet, a hazaszállítás és a kényszerű kint tartózkodás költségeinek fedezésére az utazó javára szóló kötelező biztosítást kell kötnie az utazásszervezőnek.
Ennek összege jellemzően a vagyoni biztosíték 10, illetve 20 százaléka, de ha az utazásszervező igényli, ennél magasabb is lehet.

 

Feltűnően emelkedő összegek a 20%-os körben

A 20 százalékos vagyoni biztosítékot igazoló – tehát charterező vagy az éves árbevétel 25%-át meghaladó, garantált szerződésekből származó kötelezettséggel rendelkező – irodák különösen bizakodóak. Számuk alig-alig változott az utóbbi évek során, ebbe a körbe jelenleg 20 utazásszervező tartozik. A tavalyiak közül csak az időközben bezárt és Magyarországról kivonult Christian Tour hiányzik.

Majdnem mindegyikük felemelte a kaucióját, többen ráadásul meglepő mértékben. A N-U-R Neckermann ugyan változatlanul hagyta a tavalyi, 3400 milliós vagyoni biztosítékát, ennek ellenére messze megelőzi a mezőny többi tagját. A tavalyi második, harmadik és negyedik helyezett azonban egyaránt növelte kaucióját.

Emelt a tavalyi ezüstérmes IBUSZ és a harmadik helyezett Kartago Tours is, a Sun & Fun Holidays pedig, amellyel most az IBUSZ a dobogó 2.-3. fokán osztozik, 600 milliós emeléssel ugrott előre a tavalyi negyedik helyről. A Kartago Tours ennek megfelelően a negyedik helyen áll az ugyancsak emelő Anubis Travel és a némileg kisebb összeget igazoló Unitravel előtt.

Az életszínvonal növekedését érzékelik az utazásszervezők is

Fotó: Pexels

A középmezőnyben elhelyezkedő irodák közül különösen az Utazom.com, a Robinson Tours és a Budavár Tours kaució-emelése figyelemre méltó. Az Utazom.com röpke két év alatt 156 millióról 500-ra növelte vagyoni biztosítéka összegét, a Robinson Tours pedig ugyanennyi idő alatt 220-ról 380 millióra emelte azt.

A lista további részében a Mouzenidis kivételével az összes iroda megnövelt összegű kaucióval szerepel. Itt annyiban változott a sorrend, hogy a 2017-ben alakult és tavaly még óvatos 20 milliót igazoló Orex Travel 240 millióra emelt, és ezzel a tavalyi 20.-ról rögtön a 13. helyre ugrott előre, a Last Call Travel pedig háromszoros emeléssel ugyancsak előbbre kéredzkedett.

Az új szabályok szerint a 20 százalékos vagyoni biztosíték minimális összege 20 millióról 50 millióra nőtt, ekkora összeget a Blue Sky Travel és a Red Sea Boats Holidays igazolt.

2019-re 20 százalékos vagyoni biztosítékot teljesítő utazásszervezők rangsora

Helyezés  2019-ben / Iroda neve

Vagyoni biztosíték összege (Ft)

 

2019

2018

2017

1.

N-U-R Neckermann-utazás

3 400 000 000

3 400 000 000

3 000 000 000

2.-3.

IBUSZ Utazási Irodák

1 500 000 000

1 300 000 000

1 100 000 000

2.-3.

Sun & Fun Holidays

1 500 000 000

900 000 000

600 000 000

4.

Kartago Tours

1 200 000 000

1 000 000 000

1 000 000 000

5.

Anubis Travel

860 000 000

700 000 000

400 000 000

6.

Unitravel

510 000 000

583 108 000

583 108 000

7.

Utazom.com

500 000 000

300 000 000

156 000 000*

8.

Robinson Tours

380 000 000

230 000 000

220 000 000

9.

Taurus Reisen

363 640 000

363 640 000

363 640 000

10.

Grand Tours 2000

360 000 000

320 000 000

362 000 000

11.

Budavár Tours

320 000 000

220 000 000

220 000 000

12.

Bono Utazási Központ

250 000 000

210 000 000

200 000 000

13.

Orex Travel

240 000 000

20 000 000

év közben alakult

14.

Last Call Travel

150 000 000

50 000 000

20 000 000

15.

Personal Tours

144 000 000

134 150 000

113 600 000

16.

Apollon Travel

130 000 000

120 000 000

110 000 000

17.

Premio Travel Holidays

120 000 000

104 000 000

100 000 000

18.

Mouzenidis Hungary

60 000 000

60 000 000

50 000 000

19.

Blue Sky Travel

50 000 000

30 000 000

25 000 000

20.

Red Sea Boats Holidays

50 000 000

20 000 000

22 154 000

*12%-os Forrás: BFKH

Újoncok a 12-esek listáján

A 12 százalékos vagyoni biztosítékot igazoló utazásszervezők rangsorában két év után újra a Fehérvár Travel áll az élen, a tavalyinál közel 100 millióval magasabb összegű, 912 milliós vagyoni biztosítékkal. A nyilvántartásban ugyan még 1,339 milliárd forintos összeggel szerepel a Wizz Tours, azonban az online utazási iroda 2018 őszén befejezte működését. A Wizz Air saját utazásszervező vállalkozása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az idei évtől külsős cégek biztosítanak utazási szolgáltatásokat a fapados légitársaság utasainak. A lista második helyezettje 294 milliós összegű kaucióval a Tensi.

A lista első harmadában helyet foglalók közül az 1000 Út, a Haris Travel Club, a Proko, a Z(s)eppelin és a Mauri hajtott végre emelést, a Haris Travel Club fel is jött ötödiknek, a Mauri pedig beállt a Z(s)eppelin mellé a 8.-9. helyre. Különösen impozáns az 1000 Út növekedése, két év alatt közel duplájára növelték a vagyoni biztosíték összegét.

Felkerült a listára, és rögtön a 12. helyet foglalta el a 2016-ban alakult Platinum Travel Solutions, rögtön utána pedig a 2013-ban alakult Csillagösvény-Utazás. Érdekesség még, hogy az Utazok.hu 50 százalékos emeléssel a 24.-ről a 16. helyre került, de többek között a Vivaldi Travel és az Araamu Travel is előreugrott néhány helyet a tavalyinál jóval magasabb összeg igazolásával.

2019-re 12 százalékos vagyoni biztosítékot teljesítő utazásszervezők 30-as toplistája

Helyezés  2019-ben / Iroda neve

Vagyoni biztosíték összege (Ft)

 

2019

2018

2017

1.

Fehérvár Travel

912 000 000

816 000 000

768 000 000

2.

Tensi

294 000 000

298 000 000

280 200 000

3.

OTP Travel

288 000 000

288 000 000

288 000 000

4.

1000 Út Travel

264 000 000

204 000 000

144 000 000

5.

Haris Travel Club

192 000 000

168 000 000

156 000 000

6.

Vista

180 000 000

180 000 000

138 600 000

7.

Proko Travel

168 000 000

150 000 000

132 000 000

8.

Mauri

156 000 000

120 000 000

90 000 000

9.

Z(s)eppelin

156 000 000

132 000 000

132 000 000

10.

AB AGRO

108 000 000

102 600 000

95 760 000

11.

KEN-EDI 2006

108 000 000

108 000 000

90 000 000

12.

Platinum Travel Solutions

108 000 000

108 000 000*

n. a.

13.

Csillagösvény-Utazás

102 000 000

102 000 000*

n. a.

14.

Vaya Travel

102 000 000

102 000 000

96 000 000

15.

TUI Magyarország

96 000 000

96 000 000

96 000 000

16.

Utazok.hu

90 000 000

60 000 000

36 000 000

17.

TdM Travel

85 200 000

85 200 000

85 200 000

18.

Vivaldi Travel

81 600 000

66 000 000

60 000 000

19.

Araamu Travel

80 000 000

69 000 000

64 800 000

20.

Student Lines

78 000 000

70 200 000

61 440 000

21.

Weco-Travel

76 000 000

n. a.

n. a.

22.

Morton’s

75 600 000

59 007 000

43 200 000

23.

Baraka Világjáró

74 400 000

73 200 000

63 600 000

24.

Ruefa Reisen

72 000 000

72 000 000

60 000 000

25.

Tumlare

72 000 000

72 000 000

72 000 000

26.

Tengerjáró

69 000 000

69 068 012

69 000 000

27.

Marshaller

66 000 000

66 000 000*

50 000 000

28.

Eupolisz

60 000 000

51 000 000

48 000 000

29.

Jet Travel

60 000 000

48 000 000

34 710 000

30.

FOR TWO

59 880 000

n. a.

n. a.

 

* 2018. decemberi, 2018-ra vonatkozó adat Forrás: BFKH

A kaució meghatározása

A vagyoni biztosíték összegének meghatározásakor a szerződéskötés évét megelőző év során realizált árbevételi összeget, a szerződéskötés évében december 31-ig várható értékesítési nettó árbevételt, valamint a szerződéskötés évét követő évre tervezett árbevételt kell figyelembe venni úgy, hogy a következő évre igazolt vagyoni biztosíték összegének az említett három árbevételi összeg közül a legmagasabbhoz kell igazodnia.

Megváltozott szabályok

A kereskedelmi hatóságként eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala tájékoztatása szerint a 2018. július 1-jén hatályba lépett új utazási jogszabályokkal összefüggő ellenőrzések kapcsán többek között azt is vizsgálták, hogy a korábban utazásszervezői tevékenységet folytató vállalkozók az új törvényi definíció szerint továbbra is utazásszervezőnek minősülnek-e. Ezzel összefüggésben a hatóság 251 – jellemzően beutaztatói tevékenységet folytató – utazási vállalkozó utazásszervezői jogosultságát vonta vissza. Ugyanakkor az érintett 251 vállalkozó közül 195 cég utazásközvetítőként továbbra is jogosult tevékenységet végezni, így csupán 56 vállalkozót töröltek a hatósági nyilvántartásából.

(Írásunk eredetileg a Turizmus.com magazin 2019. január-februári számában jelent meg.)