Tovább bővül a cargoforgalom Ferihegyen

Forrás: turizmus.com

 2016. október 13. 15:44

2018-ban várható az új Cargo City átadása a Budapest Airport 2. Terminál melletti hatalmas területen, addig a jelenlegi kapacitások fejlesztése történik – közölte René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója.

A lépés a szakember szerint azért is elkerülhetetlen, mert idén nagy mértékű növekedést tapasztaltak a légiáru-szállításban. Szárnyal a hagyományos légi teheráru, de a futárcégek által kezelt árumennyiség is rohamosan növekszik.

Szeptemberben először lépte át a havi 10 ezer tonnát a budapesti repülőtéren kezelt cargo áru mennyisége, ami több mint 33%-os növekedés tavaly szeptemberhez képest. Idén várhatóan meghaladja majd a 100 ezer tonnát a ferihegyi cargoforgalom.

A növekedés mögött több tényező is áll. A Qatar Airways Cargo idén márciustól heti kétszer (most október 7. óta pedig már háromszor) közlekedő járata nagy lökést adott a forgalomnak, de a budapesti piacon jelenlévő két másik nagy cargo légitársaság, a Cargolux és a Turkish Cargo is jól teljesít. Szintén nagyon fontos szereplői a légiáru-piacnak azok a légitársaságok, amelyek az utasszállító járatokon ún. belly cargót, vagyis a repülőgép rakterében a poggyászok mellett extra teherárut is szállítanak. Ilyen légitársaság az Emirates is, amely tavaly decemberben váltott nagyobb típusra a naponta közlekedő Dubaj-Budapest járatán. A Boeing 777-es repülőgép rakterébe pedig irányonként akár 20 tonna áru is pakolható. Az Air China pekingi járatain szeptemberben rekord mennyiségű belly cargót szállított, de ugyancsak sikeres volt teheráru szempontból az Air Canada Rouge transzatlanti járata Torontóba.

 

A forgalomnövekedés másik motorját a futárcégek jelentik, amik a Budapesten állomásozó repülőgépeikkel éjszaka repülnek ki megpakolva a nagy nyugat-európai elosztó központokba, majd hajnalban térnek vissza új áruval. A DHL, a TNT, az UPS és a FedEx hagyományosan nagy szeletét teszi ki a ferihegyi áruforgalomnak, a DHL ráadásul idén nyártól egy második napi járattal igyekszik kielégíteni a növekvő igényeket.

A bővülésnek köszönhetően minden eddiginél fontosabbá vált egy új, dedikált légiáru bázis, a fejlesztési tervekben Cargo City nevű létesítmény megépítése, ami a tervezés, a szükséges engedélyek megszerzése és az előkészületeket követően leghamarabb 2018-ra várható. „Jelenleg is keményen dolgozunk a Cargo City fejlesztés elindításán és tárgyalunk a potenciális bérlőkkel, akik két éven belül a jelenlegi létesítmények helyett egy minden igényt kielégítő, világszínvonalú légiáru-központban kezdhetik meg a munkát.” – mondta René Droese.

Az ingatlangazdálkodási igazgató azt is hozzátette, hogy a Cargo City megépüléséig a jelenlegi infrastruktúrán hajtanak végre fejlesztéseket annak érdekében, hogy a repülőtér megfeleljen a növekvő igényeknek és a forgalom bővülésének. A legtöbb légiáru-kiszolgálását végző Çelebi például a jelenleginél kétezer négyzetméterrel nagyobb raktárat vehet birtokba hamarosan, ahol jobb környezet és megnövelt cargobiztonsági ellenőrzési kapacitás is segíti a cargoexport kezelést.