Tovább bővült a Lufthansa Magyarországon

Forrás: turizmus.com

 2015. március 17. 19:48

Magyarországról 11 százalékkal több utast szállított tavaly a Lufthansa-csoport, és továbbra is piacvezető Észak-Amerika irányában. A Brussels Airlines a várakozásokat meghaladóan teljesített, és nőtt a First Class utasok száma – szummázta az eredményeket Antal Gábor, a Lufthansa hazai igazgatója.

A Lufthansa Csoport március 17-i sajtótájékoztatóján kiderült: a csoport légitársaságai 2014-ben 1 137 267 utast szállítottak a magyar piacon, amely 11 százalékos utasszám-bővülésnek felel meg, ez 2,5-szer nagyobb, mint az előző évi bővülés. A Lufthansa 692 699, a SWISS 188 250, az Austrian Airlines 106 507, míg a Brussels Airlines 35 százalékot növekedve 149 811 utast szállított a budapesti relációban. A Lufthansa csoport 35 százalékos részesedéssel továbbra is piacvezető Magyarországon a hagyományos légitársaságok között, ha pedig az egyes légitársaságok teljesítményét vesszük figyelembe, akkor továbbra is a Lufthansáé az első hely.

„A Brussels Airlines 35 százalékos növekedése a tavalyi menetrend-változásnak, illetve a szeptembertől közlekedő, nagyobb kapacitású gépeknek egyaránt köszönhető. Kiemelném továbbá, hogy az Austrian Airlines esetében megállt a korábbi évek csökkenő tendenciája, és a légitársaság immár 2 százalékkal több utast szállított 2014-ben, mint egy évvel korábban” – tette hozzá Antal Gábor.

A Lufthansa csoport teljesítményét a bővülő hazai jegyértékesítés is visszaigazolja: a Lufthansa 3,4, a Brussels pedig 37 százalékkal több jegyet adott el 2014-ben idehaza, mint egy évvel korábban. Csoportszinten átlagosan 2,4 százalékos a növekedés, míg mind a négy légitársaság magasabb kapacitáskihasználtság mellett üzemeltette gépeit 2014-ben: a Lufthansa 73,1 (+1,9), a SWISS 85,9 (+8,2), az Austrian 72,7 (+4,6 százalékpont), a Brussels gépei pedig 79 százalékos (+15 százalékpont) kihasználtsággal repültek.

 

Vezető szerep hosszú távon is

A Lufthansa Csoport légitársaságai kiváló eredményeket értek el 2014-ben a hosszú távú járatok területén is. A közel-keleti légitársaságok ugyan fokozták a versenyt az Ázsiába irányuló utasforgalom területén, a Lufthansa azonban itt is 6,2 százalékos utaslétszám-bővülést ért el.

A csoport továbbra is piacvezető Észak-Amerika irányába, járatait összesen 7,7 százalékkal több utas választotta. Kiemelkedő az Austrian Airlines teljesítménye: többek közt az új Bécs–Newark járatnak köszönhetően ötödével több utas repült az osztrák légitársaság gépein. A 2014-es dél-amerikai sporteseményeknek köszönhetően a csoport utasszáma ebben az irányban 17,4%-kal bővült.

A Brussels új menetrendje következtében elérhető tengerentúli járatok szinte minden régióban kiváló növekedést értek el: a légitársaság Afrikába 28, Észak-Amerikába 196, Közel-Keletre 7,7, Dél-Amerikába pedig 750 százalékkal növelte utasai számát.

A Lufthansa budapesti viszonylatban 85 százalékkal több First Class utast szállított 2014-ben, a Lufthansa Csoport pedig 56%-os növekedést mondhat magáénak ezen a területen.

Az egyre erősödő verseny, a Budapestre visszatérő hosszú távú járatok ellenére Antal Gábor optimista az idei eredményeket illetően: az Észak-Amerikába irányuló forgalom foglalása már most 10,4, a Dél-Amerikába tartó járatok pedig 9 százalékos növekedést mutatnak.