Tovább erősítette piaci pozícióját az ETI Magyarország

Szerző: Pintér Tünde

Forrás: turizmus.com

 2021. szeptember 17. 07:46

Idén az ETI Magyarország egyiptomi járataival startolt el a vártnál is jobb forgalmat hozó, nyári charterszezon, az iroda Budapestet a népszerű egyiptomi üdülőhelyekkel összekötő járatai a tervek szerint egészen október végéig közlekednek.

Miközben a főszezont illetően még a nyár elején is meglehetősen nagy volt a bizonytalanság, egymás után felszálló charterjárataival az ETI Magyarország már május végén megnyitotta a hazai kiutazási szezont. Beváltak a számításaik?

Budapestről Hurghadára közlekedő chartergépünk május 31-én, 160 utassal a fedélzetén szállt fel, az ETI és a hazai charterpiac első járataként. Nem kellett sokat várni a következő indulásra sem, hiszen a következő, szintén hurghadai charterünk június 2-án indult, szerdai napokon közlekedik azóta is a kedvelt nyaralóhelyre. A népszerű vörös-tengeri üdülőhely, Sharm el-Sheikh felé pedig június 11-én emelkedett a felhők közé első járatunk. Kapacitásunkat a július közepén üzembe állított harmadik hurghadai charterrel bővítettük tovább.

Kerekes Gábor

Fotó: ETI

A gépek kihasználtsága a nyári hónapokban 90 százalék fölötti volt, köszönhetően a charterkapacitás szokásosnál is gondosabb megtervezésének, valamint az utasok örömteli aktivitásának. A nagy érdeklődés miatt a szezon közben kisebb kapacitásbővítést is végre kellett hajtanunk: az egyik hurghadai gépet nagyobbra cseréltük, így heti szinten jelenleg is 650 fős kapacitással programozzuk Egyiptomot. A válasz tehát igen, sőt, a piac túl is szárnyalta a várakozásainkat.

A szálláshelyeket illetően milyen árualapból választhattak az utasok?

Egyiptom-specialistaként igen széles palettát kínálunk. A cégcsoport saját tulajdonában lévő Red Sea hotelek májustól kezdve sorra nyitották meg kapuikat. Augusztus közepén Hurghadán 9 egységükből 6, Sharmon 5-ből 3 üzemelt, de a többi szállodánk is készen áll az újraindulásra.

Forgalmunk nagy része ugyan a saját szállodákban realizálódik, de ezeken kívül is versenyképes ajánlatunk van mindkét üdülőterületen. Egy sor más, népszerű és jó minőségű szállodába kínálunk kedvező áron üdülőprogramot, több kategóriában. Utazóközönségünk értékeli a gazdag választási lehetőséget, a külsős szállodák értékesítése egyre nagyobb lendületet kap, idén nyáron már a forgalom 15 százalékát tette ki. A szállodákra az újranyitásokat követően ugyan a korábbinál több panasz érkezett, a kellemetlenségeket, panaszokat mindig igyekeztünk gyorsan, korrekten kezelni.

Összességében elmondhatom, hogy a cégünk az egyiptomi charteres utazások vonatkozásában az idei évben megerősítette pozícióját, amiért nagy köszönettel tartozunk partnerirodáinknak és a több száz magyarországi törzsutasunknak.

Találtak-e lehetőséget nyaralásuk „bepótlására" a tavalyi évben voucherrel kárpótolt utasok?

A tavaly kiadott utazási utalványok beváltása folyamatosan és – számunkra is megnyugtató módon – egyenletes ütemben zajlik, a voucherek csaknem 100 százalékát sikerülhet az érvényességi időn belül beváltani.

Az augusztussal csak a nyár ér véget, az egyiptomi szezon azonban nem. Mit remélnek az őszi hónapoktól?

Ugyan szeptembertől újra sok a bizonytalanság, de a járatok üzemeltetését – megfelelő kereslet esetén – október végéig szeretnénk folytatni. Nagy öröm számunkra, hogy Marsa Alam ismét foglalható. Hiába tudtunk volna ugyanis az előfoglalások szerint heti egy budapesti járatot megtölteni, a desztináció indulásával meg kellett várni a nagy küldőpiacok aktivitását. Jó hír, hogy a hazai utasoknak a téli pihenés megtervezésével sem kell várniuk, ugyanis a téli hónapok értékesítését is megnyitottuk már Hurghadára, Sharm el Sheikh-re és Marsa Alamra egyaránt, kedvező árakon.

Interjúnk eredetileg a Turizmus.com magazin augusztus-szeptemberi számában jelent meg.

Kapcsolódó cikkek

Országjáráson az ETI

2021. szeptember 16.