Tovább fejlődik Görögország és Ciprus turizmusa

Szerző: Fodor Eszter

Forrás: turizmus.com

 2017. március 21. 19:57

A tavalyi év eredményeiről és a 2017-es tervekről számoltak be az Aegean Airlines, a Mouzenidis Travel és a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal képviselői március 21-én a Mazi görög étteremben. Az eseményen részt vett Dimitrios Letsios görög és Antonios Heocharous ciprusi nagykövet is.

Kovács Krisztina, az Aegean Airlines magyarországi értékesítési vezetője elmondta, hogy a hagyományos fuvarozó 2013 óta repül Budapestre, s az egyik legdinamikusabban fejlődő légitársaságként tavaly a forgalom tekintetében olyan versenytársat előzött meg, mint az Austrian Airlines.

 

Az Aegean 2016-ban 12 millió utast szállított

Az Aegean 2016-ban 12 millió utast szállított. Budapestről heti négy járat indul Athénba. A 61 repülőgépből álló légiflotta jelenleg 145 desztinációba repül, melyből 111 nemzetközi és 34 görög belföldi útvonal. Az Aegean minden tájegység felé nyitott, Libanon, Amman, Tel-Aviv, Kairó, Jereván, Tbiliszi, Teherán egyaránt népszerű úti célok.

A légitársaság preferálásának számos oka van, a kényelmes fedélzeti szolgáltatásokon túl, a turistaosztály kategórián belül további két kategória közül választhat az utazó. A GoLight és a Flex kategória még differenciáltabb utazási lehetőségeket nyújt, az Aegean a családok számára külön chek-in pultokat tart fenn a ciprusi és görög reptereken. Rendkívül kiterjedt útvonalhálózattal rendelkezik és népszerűsége továbbra is töretlen az utazóközönség között.

 

Rekordok és távlatok Cipruson

A Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal képviseletében Ács-Lévai Viktória mutatta be a tavalyi év turisztikai mérlegét és a távlati terveket. A gyönyörű szigetország tavaly 3 millió 108 ezer turistát fogadott, mely a valaha mért legnagyobb érték. A magyar látogatók száma elérte a 14 500 főt, ez 28 százalékkal több mint egy éve, s az idei év kilátásai is kecsegtetőek.

Az Aegean prezentációja

Fotó: turizmus.com

Budapestről Ciprusra csak larnacai érkezéssel repülnek a gépek, az Aegean athéni átszállással.  A desztináció egyik legattraktívabb jellemzője a szinte egész évben kellemes időjárás, a Földközi-tenger Ciprus partjainál egészen november végéig fürödhető. A magyar turisták körében hagyományosan kedvelt Ayia Napa térségén túl Protaras és Limassol is egyre vonzóbbá válik.

Dél-Ciprus autentikus görög hangulata mellett egyre több utazásszervező iroda emeli be kínálatába az északi területeket is, melyek a magyarok számára még kevésbé ismertek. Ciprus igyekszik lépést tartani a látogatók igényeinek bővülésével, hasonlóan a budapesti BUBI rendszerhez, már kerékpárkölcsönző-hálózat is működik az országban.

Az előadó szólt arról is, hogy a 440 km hosszú tengerpart és a 42 kék zászlós minősítésű strand nyújtotta pihenési lehetőségeken túl kiváló túra- és zarándokútvonalak futnak a Troodos-hegységben, a pafoszi régióban 4 modern golfpálya üzemel, és a mountain bike szerelmesei is megtalálják számításukat.  A minden igényt kielégítő tengerparti szállodakomplexumokon túl manapság nagyon keresettek a falusi szálláshelyek is, a falusi turizmus keretein belül a sziget belső területein és a hegyvidéken tradicionális parasztházakban is megszállhat az utazó, egyéni autóbérlés teheti mobillá és még tartalmasabbá a nyaralásokat. Ha Ciprus, akkor kulináris élvezetek, a konyha 80 százalékban görög eredetű, sok török elemet is vegyít.

Pafosz 2017-ben Európa Kulturális Fővárosa, ahol 300-nál is több, változatosan összeállított programot szerveznek, többnyire szabadtéren. A januárban kezdődött projektben magyar fellépők is érintettek. Tízezer év történelmi értékeit igyekszik bemutatni egyfajta nyitott agoraként. Az eseménytől még jobb turisztikai eredményeket remélnek.


Évia szigete a Mouzenidistől

Csabai Ferenc, a Mouzenidis Travel értékesítési vezetője a thesszaloniki székhelyű cégről elmondta, a 22 éves működés során 80 európai értékesítési pont nyílt az utasok számára, hamarosan Londonban is létrejön egy értékesítési hely. Már 500 fő dolgozik a kiterjedt tevékenységi körrel rendelkező cégnél. A cégcsoport jelenleg hat egységből álló szállodaláncot üzemeltet Bomo Club néven a megfelelő színvonal garantálása érdekében. Az utóbbi időben igen nagy népszerűségnek örvend az active MICE, az incentive utazások.

Csabai Ferenc bemutatta a Mouzenidis Travel újdonságait

Fotó: turizmus.com

2017-ben három fő desztinációt kínálnak utasaik számára, Korfut, Krétát és Zakinthoszt. Újdonság idén az Aegean Airlines együttműködésével megvalósuló Évia, Kréta után a második legnagyobb sziget bebarangolása. Itt az Égei-tenger partja, természeti kincsek, templomok, szentélyek sokasága, olívaligetek és vízesések hívogatnak. Az Aegeannal közösen idén áprilistól nyár végéig zajlanak a körutazások, kis létszámú csoportokban. A Mouzenidis az M Travellel közösen ciprusi utazásokat is kínál például Tochni településen, a CyprusVillages szálláshelyein.

Csabai Ferenc rámutatott, hogy a Mouzenidis legfőbb erőssége a széles görögországi szálláshelykínálat, a klubhotelek, az iroda autóbuszain ingyenes wifi áll rendelkezésre, nincsenek a meghirdetett áron túl további költségek, valamint online foglalás is lehetséges a honlapon keresztül.