Trendfordulót jeleznek előre a német repterek

Forrás: MTI

 2020. január 03. 14:06

Az utóbbi évek növekedése után idén az utasok és a járatok száma is csökkenhet a német repülőterek szövetségének előrejelzése szerint.

A 22 nemzetközi és 9 regionális németországi repülőteret összefogó szervezet (Arbeitsgemeinschaft Deutscher Verkehrsflughäfen – ADV) prognózisa szerint az utasok száma 0,7 százalékkal, a járatok száma 2,9 százalékkal maradhat el az egy évvel korábbihoz képest.

Az utasok és a járatok számának csökkenése már a tavalyi második félévben elkezdődött. Az ADV legutóbbi, novemberi kimutatása szerint az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest 3,7 százalékkal 17,4 millióra, a járatok száma 7,2 százalékkal 161 ezerre süllyedt.

A legutóbbi teljes évben, 2018-ban 244,7 millió utas fordult meg a németországi repülőtereken, és 2019 elején még azzal számoltak, hogy a növekedés folytatódik, és az induló és érkező utasok száma átlépi a 250 milliós határt.Azonban míg az utóbbi éveket a kínálat bővülése és a légitársaságok közötti árverseny jellemezte, addig tavaly nyár vége óta egyre inkább változik a piac, így az idén a kínálat csökkenése és a repülőjegyek drágulása lesz a jellemző. Több légitársaság radikálisan szűkítette a téli és a következő nyárra tervezett menetrendjét, és az üzemeltetett repülőgépek számát is csökkentik.

A frankfurti repülőtéren is csökkenhet az utasok száma

Fotó: Fraport AG

Az ágazat legnagyobb német szereplője, a Lufthansa azt tervezi, hogy 2022-ig 20 százalékkal csökkenti diszkont-légitársasága, az Eurowings jelenleg 140 repülőből álló flottáját – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap az ADV előrejelzése alapján készített összeállításában.
Az utasok és a járatok számának visszaesése legfőképpen a kőolaj drágulásának, a gazdasági konjunktúra gyengülésének és a nemzetközi kereskedelmi konfliktusoknak tulajdonítható. A járatok száma azért is csökken, mert a légitársaságok egyre nagyobb repülőgépeket használnak, így kevesebb gépre van szükségük.

További fontos tényező, hogy a kormány klímavédelmi csomagjának részeként az eddigi 17 százalékról 9 százalékra csökkentik a távolsági járatokra szóló vonatjegyek után fizetendő általános forgalmi adó (áfa) kulcsát, hogy ösztönözzék a klímabarátként számon tartott vasúti közlekedést. Ezzel együtt csaknem a duplájára, 7,50 euróról 13,03 euróra emelik a belföldi és az Európán belüli utakra szóló repülőjegyek után fizetendő különadót, és ennek következtében számos járat működtetése gazdaságtalanná válhat.