Trendi desztinációk a Chemol Travel új katalógusában

Forrás: turizmus.com

 2015. október 20. 23:23

Kubai nagy körutazással indít a Chemol Travel téli-tavaszi katalógusa. A slágerdesztinációk közt ott találjuk Perut, Dél-Indiát és Japánt is. Az október 20-i katalógusbemutatót, egy tíznapos, 17 állomásos országos roadshow előzte meg.

Eddig több mint 230 partnerével ismertette meg a Chemol Travel 2015/2016-os téli-tavaszi katalógusát. A cég árualapja nemcsak új úti célokban, hanem kedvezményekben, könnyítésekben is bővelkedik.

A Müpa Bohém éttermének különtermében tartott katalógusbemutatót Máté Miklós cégvezető az idei újdonságokkal nyitotta, melyek már napra készen meg is találhatók honlapjukon. A már korábban bevezetett 6 százalékos előfoglalási kedvezmény mellett 7 százalékos törzsutas kedvezményt adnak a részvételi díjból azoknak, akik az elmúlt 5 évben utaztak az irodával. Egyedül utazó vendégeiknek – amennyiben az utat 90 nappal az indulás előtt lefoglalják – 50 százalékos kedvezményt adnak az egyágyas felárból. Szintén újdonság, hogy az utasnak lehetősége van Bécsből becsatlakozni  az útra – ez főként a nyugati országrészből indulóknak könnyítés –, így például egy kubai útra ezentúl nemcsak  Budapest-Párizson, hanem Bécs-Párizson keresztül is eljuthatunk Havannába (29 ezer forintos felárral), ha ez nekünk így kényelmesebb.

Újdonság az is az iroda életében, hogy mostantól évi két katalógussal jelentkeznek: a téli-tavaszi kínálat a körutakra, míg a nyári-őszi árualap inkább az üdülésekre fókuszál.

Egyik legnépszerűbb desztinációjuk Kuba, melynek januári indulásai már beteltek, a másik trendi úti cél Japán, amelyet 6 napos és 13 napos utak formájában ismertetnek meg az érdeklődőkkel, arra is odafigyelve, hogy nem csupán magyarul és japánul jól beszélő, de valódi japán habitussal is rendelkező idegenvezetőre bízzák utasaikat.

 

Az iroda egyébként kiemelten büszke jól képzett, nagy tudású idegenvezetőire, de tud további legalább 7 okot még arra, miért érdemes náluk utat foglalni: csoportjaikat és egyéni vendégeiket jó minőségű, központi fekvésű szállodákban helyezik el; programjaik gazdagok és intenzívek; kis létszámú csoportokat utaztatnak; a részvételi díjak teljes körű biztosítást tartalmaznak; minden korosztálynak szóló körutazásaikat üdüléssel kombinálják; hajóutak széles választékát is kínálják, valamint a már említett bécsi indulást is biztosítják egyes utazások esetében.

Az Air China indulása apropóján kidolgoztak egy 6 napos/ 4 éjszakás utat a kínai fővárosba, de két másik, különböző hosszúságú utat (Kínai körutazás és Kínai császárvárosok) is indítanak az ázsiai országba. Továbbra is megtalálhatók a Chemol kínálatában a hagyományos, népszerű  úti célok, mint Szicília, Portugália, Izrael vagy Jordánia. Nyolcnapos izraeli körutazásukat – amely Tel Aviv-ba érkezik és Eilatról utazik vissza – közvetlen diszkont repülőjárattal kínálják, kedvező áron.

 

A bemutató utolsó részében Máté Miklós bemutatta a cég saját fejlesztésű, viszonteladó partnereknek készült repülőjegyes és MSC hajós online foglalási felületeit is. A kizárólag regisztrációt követően elérhető noniata.hu közel egy éve van jelen a hazai repülőjegy viszonteladó piacon és sikere töretlen, állandósulni látszik a napi közel 10 booking, ami a piacon aktívan jelenlévő kínálatban szép eredménynek bizonyul.  Az msconline.hu az egyik első online viszonteladói MSC tengeri hajóutakat foglaló rendszer Magyarországon; bemutatását kifejezetten a katalógusbemutatóra időzítette a Chemol Travel. Jól bevált, egyszerű, letisztult felhasználói felülettel rendelkezik, s mindazoknak segítségére van, akik kevésbé jártasak az MSC hajók foglalásában, hisz a foglalási folyamatok során a cég segítséget nyújt a hajós tartalmak elmagyarázásában is. Regisztrációt követően ez a felület is díjmentesen áll a partnerek rendelkezésére.