Tunézia: megfizethető egzotikum heti öt charterjárattal

Szerző: Fucskó Hajnalka

Forrás: turizmus.com

 2020. március 04. 18:39

Még több magyar turistára számít idén Tunézia, amit a nyári szezonban közlekedő heti öt charterjárat mellett elősegíthet a közvetlen Budapest–Tunisz járat tervbe vett elindítása is – hallottuk az Utazás kiállításon.

Tunéziának húzóágazata a turizmus, amely GDP-jének 8 százalékát adja. Tavaly 9,5 millió turista választotta nyaralása helyszínéül az észak-afrikai országot, ez 20 százalékot meghaladó növekedést jelent a megelőző évhez képest.Az előrejelzések szerint a beutazók száma idén meghaladhatja a 10 milliót, köszönhetően annak, hogy a hagyományos küldőpiacok (Németország és Franciaország) mellett a közép-európai régióból is egyre többen utaznak Tunéziába. Magyarországról közel 14 ezer turista választja ezt a desztinációt évente.

 

Szívesen látják a magyar vendégeket

Így nem volt meglepő, hogy a budapesti Utazás kiállításon is impozáns standdal jelent meg Tunézia: az észak-afrikai országból érkező kézművesek a helyszínen készítettek szőtteseket és ékszereket, miközben eredeti tunéziai édességeket kóstolhattak az érdeklődők.

Kultúrák találkozása az Utazás kiállításon

Fotó: Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal

A magyar piacnak szóló kiemelt figyelmet jelzi, hogy a standon Samia Ilhem Ammar, Tunézia magyarországi nagykövete, Jamel Buzid, a Tunézia Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgató-helyettese – aki harmadszor jött el a budapesti Utazás kiállításra megnyitni Tunézia standját – és Raja Ammar, a magyarországi tunéziai képviselet vezetője közösen tartottak sajtótájékoztatót, egyaránt hangsúlyozva, hogy mennyire fontosnak tartják és szívesen látják a magyar vendégeket országukban.

Jamel Buzid, Samia Ilhem Ammar és Raja Ammar közös sajtótájékoztatója az Utazás kiállításon

Fotó: turizmus.com

Közvetlen járatnyitás és új hotelminősítés

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy előrehaladott tárgyalások folynak egy közvetlen Budapest–Tunisz menetrendszerinti járat indításáról, amelyek várhatóan kedvező eredményre vezetnek.

Fontos szakmai hír az is, hogy jelenleg átdolgozás alatt áll a tunéziai hotelek osztályba sorolása, és az új minősítési rendszer alapján könnyebb lesz majd a külföldi turistáknak az elvárásaiknak megfelelő szállodát választani.

 

Több, mint mediterrán tengerpart

Tunézia mellett szóló érv, hogy mindössze két óra repüléssel elérhető Budapestről. A Földközi-tenger déli partját szegélyező államok között a legliberálisabbnak tartott ország nagy hatékonysággal törekszik a biztonság mellett a szolgáltatások színvonalának növelésére is, miközben tartja megfizethető árait.

Magyarországról jelenleg charterjáratokkal lehet közvetlenül eljutni Tunéziában. Hazánkban két utazási iroda, a Kartago Tours és a Taurus Reisen értékesíti a tunéziai charteres utak csaknem 90 százalékát.

Sidi Bou Said – a legtöbb magyar utazó a tengerparti nyaralást keresi

Fotó: Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal

A Tunéziában piacvezető Kartago Tours ügyvezetője, Füri Mihályné a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy indulásuk óta, azaz 23 éve jelen vannak az észak-afrikai országban. Idén 40 százalékkal növelték kapacitásaikat, hogy ki tudják elégíteni a várhatóan megnövekvő érdeklődést. A Kartago a nyári szezonban heti 3 járatot (Smartwings) indít Monastirba, illetve Djerbára, az egyiken a Taurus Reisen is rendelkezik block seatekkel, utóbbi irodának ezen felül szintén heti két saját járata (Nouvelair) lesz idén.

A Taurus Reisen munkatársa, Kálmán Krisztina azt hangsúlyozta, hogy az ősztől tavaszig tartó időszakban is nő a foglalások száma, igaz, szezonon kívül Bécsből vagy Kolozsvárról érhetik el közvetlen járattal az all inclusive hoteleket, világörökségi helyszíneket, sivatagi kalandokat, vagy a Csillagok Háborújának forgatásáról hátra maradt díszleteket az utazók.

Annak ellenére, hogy a magyar utazóközönség leginkább az elérhető árú tengerparti üdülőket keresi, Tunézia gazdag történelme és természeti kincsei is számtalan lehetőséget kínálnak. Karthágó örökösei gazdag római kori emlékeket és a középkori arab építészet remekeit is őrzik, a több száz kilométernyi partszakasz a búvárokat is várja, míg a Szaharát is egyre többen szeretnék felfedezni egyedülálló misztikus atmoszférája miatt.