Tüntettek az otthagyott utasok

Forrás: MTI

 2016. június 24. 13:38

Legalább 20 ezer utas rekedt Tajvan repülőterein, miután a sziget legnagyobb légitársaságának utaskísérői sztrájkot hirdettek, munkakörülményeik javítását és juttatásaik emelését követelve, s ezért a China Airlines 76 járatát törölték - számolt be pénteken a helyi média.

A helyszíni jelentések szerint a repülőtereken nem csak komoly fennakadást okozott, hogy többek közt a Hongkongba, Japánba és egyéb célállomások irányába nem szálltak fel a gépek, de nyomban tüntetőktől lettek hangosak a dühös várakozókkal teli csarnokok. A helyi televízió a Taojüani és az egyik kisebb tajpeji légikikötőből tudósított spontán demonstrálókról.

A kártérítést követelő tüntetők a China Airlines tajpeji központját is felkeresték, ahol a cég szakszervezetének szóvivője igyekezett megnyugtatni őket. A repülőtereken szállást ajánlottak a kárt szenvedett utasoknak és kuponokat osztottak ki 100 dolláros értékig.
A munkabeszüntetésre azzal egy időben került sor, hogy Tajvan új elnöke Caj Jing-ven első hivatalos külföldi (latin-amerikai) útjára indult. Caj egyes híradások szerint, amikor beszállt a China Airlines gépébe, a személyzettel beszélve támogatásáról biztosította sztrájkolókat, mondván: megérti követeléseiket. Az ő gépét azonban nem érintette a dolgozók akciója.
Tajvan első légiközlekedést érintő sztrájkjának szervezői, a China Airlines munkahelyi érdekvédői előzőleg közvélemény-kutatást tartottak a dolgozók körében, és 2683 tagjuk közül 2535-en biztosították őket támogatásukról a sztrájk meghirdetésével kapcsolatban.