Ügyfélestet rendezett törzsutasai számára a Globus Travel
Forrás: turizmus.com
2015. november 28. 15:31
A rendezvény kitűnő példája volt a magyar tour operátorok összefogásának, kollegiális gondolkozásának is: a Globus Travel, mint utazásközvetítő iroda, legfontosabb stratégiai partnereit is meghívta a rendezvényre, jelen volt a Green Travel, a Taurus Reisen, a TDM Travel, a Budavár Tours és az IBUSZ is. A tour operátor cégek kivétel nélkül szívesen vették a megkeresést, és színvonalas prezentációkkal, értékes nyereményekkel támogatták értékesítő partnerük munkáját.
![]() |
Mint Angyal Enikőtől, a Globus Travel ügyvezető igazgatója elmondta, a Globus Travel régóta elkötelezett a személyes ügyfélkapcsolat-ápolás mellett. 15 éve minden évben tartanak ügyfeleik számára egy-egy nagyobb lélegzetvételű rendezvényt: volt olyan év, hogy 500 főt is vendégül láttak egy, a Globus Travel törzsutasai számára rendezett Zséda koncerten, vagy a Miskolci Nemzeti Színház valamely előadásán.
A mostani rendezvény a 2016 évi előfoglalási lehetőségekre, az előfoglalás előnyeire hívta fel a figyelmet, az est házigazdája pedig Vida Péter, a Thália színház színművésze volt, aki szintén hosszú évek óta maga is a Globus Travel törzsutasa.
Angyal Enikő kiemelte: a mai online világban speciális marketingeszközökre van szüksége egy utazási irodának versenyképessége megőrzése érdekében, mert a termék is speciális, amit értékesítenek, és ebben a versenyben nem biztos, hogy az online marketing önmagában hatékony megoldás – a személyes kapcsolatok, a bizalom, a biztonság az utazási irodák munkájában is egyre inkább felértékelődik.
Az est folyamán mintegy 1.000.000 forint összértékben sorsoltak ki ajándékokat.