Új állomásépületeket adtak át a balatonfenyvesi kisvasúton

Forrás: turizmus.com

 2022. február 12. 10:25

A Nagybereket bejáró kisvasút hálózatának fejlesztése újabb állomásához érkezett: február 11-én átadták a balatonfenyvesi végállomás felújított épületét, valamint az Imremajornál és Csisztafürdőnél emelt új épületeket.

A tavaly nyáron átadott, teljesen újjáépített csisztai vonal további turisztikai vonzerejét növelő fejlesztésre az érintett önkormányzatok nyújtottak be pályázatot.

A kisvasút és a fürdőhely együttesen a térség programkínálatában új lehetőségeket nyit meg, hiszen minden évszakban színvonalas kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

A térségi települések 2016-ban nyújtottak be pályázatot Balatonfenyves vezetésével, hogy a Nagybereken átvágó kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe. A MÁV 2,1 milliárd forintból újította fel a vasútat, 650 millió forintos forrásból pedig az önkormányzatok kiegészítő létesítményeket építettek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.

A megújult balatonfenyvesi kisvasúti állomás

Fotó: MÁV

A fejlesztés során a kisvasút balatonfenyvesi központi indítóállomásának épületét teljesen átépítették. Az épületgépészeti korszerűsítésen kívül az utasok számára szembetűnő változás, hogy a korábbi várótermet kibővítették, egy büféhelyiség is helyet kapott benne.

Újdonság, hogy kialakítottak egy mozgáskorlátozott mosdót, melyben pelenkázó is van, valamint a szolgálati helyiségek (forgalmi iroda, pénztárhelyiség) elhelyezkedése is megváltozott.

Az épület külseje is megújult, a tetőszerkezet és az oszlopsor átépítésével teljesen új, korszerű arculatot kapott.

Új köntösben az imremajori megálló

Fotó: MÁV

Az imremajori megállónál egy új szilárd falazatú esőbeálló épült, melyben kerékpártároló és egy későbbiekben WC helyiséggé alakítható rész is helyet kapott. A megálló mellett mozgáskorlátozottak számára használható parkolót is kialakítottak, a peronvilágításhoz napelemes világítótesteket telepítettek.

Csisztafürdő állomáson egy teljesen új épületet emeltek úgy, hogy szervesen kapcsolódjon a kerékpáros túraútvonalakhoz, illetve összeköttetést jelentsen a vasútállomással és a Berek Látogatóközponttal. A kerékpáros turizmushoz kapcsolódva az épületben helyet kaptak zuhanyzók, valamint egy kávézó is terasszal.

Az állomás melletti észak-nyugati irányban található terület kimondottan alkalmas a Berek madarainak megfigyelésére, ezért egy kisebb kilátótornyot is építettek.

A csisztai vonalon közlekedő kisvasút

Fotó: MÁV

A Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút turisztikai jelentőségű Imremajor és Csisztafürdő közötti mintegy 8 kilométeres pályaszakaszán 2002. óta szünetelt a forgalom, majd az újjáépítés után 2021. július 1-jén indult újra a közlekedés. A régi-új vonal hamar népszerű lett, júliusban és augusztusban is 24 ezren utaztak a balatonfenyvesi hálózaton, a tavalyi évben összesen 96 ezren szálltak fel a kisvonatokra.

A kisvasút mindkét vonalán egész évben folyamatos a forgalom, a menetrend a vasúttársaság honlapján érhető el.

*

Frissítés:

Egyedülálló attrakció a Balatonnál a fenyvesi kisvasút, amely a Csisztafürdőre tartókat és a kerékpárral közlekedőket is bevezeti a fehér láp világának nevezett Nagyberekbe. Növekvő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy az 1950-es évek eleje óta üzemelő  –  azt megelőzően ló vontatta szerelvényekből álló – keskenynyomtávú vasút ma már minden évszakban várja a bereki táj szépsége iránt érdeklődőket – mondta a Turizmus.com-nak Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere, a Balatoni Szövetség elnöke.