Új cég szállna be a városnéző buszok versenyébe

Forrás: Világgazdaság

 2016. szeptember 01. 21:05

Új városnéző buszos céget jegyeztek be kilenc nappal az előtt, hogy lejár a piacot egyszereplőssé alakító koncessziós tender határideje- írta a Világgazdaság.

A Hop On Travel Szolgáltató Zrt.-t augusztus 24-én jegyezte be a cégbíróság, a pályázatok benyújtási határideje szeptember 2-án. A cég egyetlen tulajdonosát, az MMI Travel Kft.-t, négy nappal az után jegyezték be, hogy a Főváros kiírta a „hop on, hop off" szolgáltatást monopolizáló tendert.

 

A Világgazdaság megkereste az ügyben a céget és tulajdonosát is, az MMI Travelt a cégkivonatban szereplő Gmail-címeken, mivel honlapot nem működtetnek, és egyéb elérhetőségük nem lelhető fel az interneten, de eddig nem kapta választ. A Piliscsabára bejegyzett MMI Travel tulajdonosáról, Bakó Ádámról annyit tudni, hogy – más jellegű érdekeltségei mellett – 2003-ban alapított egy kisebb buszos céget is, a B&B Travel Kft.-t, amelyből 2013-ban kiszállt. (A főleg gépjármű-kereskedelemmel és bérbeadással foglalkozó vállalkozás 2015-ben 500 millió forint nettó árbevételt ért el. A 2013-ban még 40 millió forintot termelő kétfős cég 2014-ben ugrott egy nagyot, amikor 1,55 milliárd forintos ajánlatával megnyerte a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. húsz busz négyéves bérlésére kiírt közbeszerzését, amelyre egyedül jelentkezett.)

Az esetleges új belépőről nem tudnak  az évi 1,5 milliárdos piac jelenlegi szereplői sem. Toldi Annamária, a Program Centrum Kft. ügyvezetője szerint bárki legyen is az új versenyző, a tenderen egyedül nem indulhat, hiszen a kiírás szerint nem tehet ajánlatot olyan vállalkozás, amelynek az utolsó három lezárt üzleti évében – a szóban forgó szolgáltatásból származó – teljes nettó árbevétele nem érte el az 1,2 milliárd forintot. Vagyis új cég egyedül nem rúghat labdába, de lehet konzorciumban is pályázni, így elvileg társulhatnak valakivel.