Új Eurowings-járatok Hamburgba és Stuttgartba

Forrás: AIRportal.hu

 2019. augusztus 16. 12:24

Jelentősen növeli a stuttgarti és hamburgi járatok számát a Eurowings Budapest irányába a jövő nyári menetrendi időszakban – értesült az AIRportal.hu.

A Lufthansa-csoporthoz tartozó diszkont légitársaság közleményében azt írta, hogy 2020 áprilisától hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap a mostani napi egy járat mellett egy másodikat is indítanak Hamburg és Budapest között. Stuttgart és a magyar főváros között hétfőtől csütörtökig napi kettő helyett már napi három járat áll majd rendelkezésre.

A Lufthansa-csoport így hetente 250-re növeli a Németország és Budapest közötti járatainak számát, és tovább erősíti vezető pozícióját a két ország közötti légi kapcsolatokban.

A légitársaság heti négy új járatot indít mindkét német városba

Fotó: AIRportal.hu

A járatokat Airbus A320-as családba tartozó gépekkel teljesítik, a menetrendbővítés mellett megmaradnak a kölni és düsseldorfi járatok is.

A jegyek már foglalhatóak, a Eurowings táblázata szerint a reggeli és esti járat közé délutánra is beállítottak egyet, a 2782-es járat naptól függően délután 3 és 4 óra körül indul Stuttgartból, Budapestről a 2783-as pedig délután 5 órakor indul vissza.

Hamburgból az új, 7784-es járat 10.20-kor indul, párja, a 7785-ös pedig 12.40-kor száll fel Budapesten.

A LOT a múlt héten jelentette be, hogy egyebek között Stuttgartba is indít járatot Budapestről. A lengyel légitársaság Embraer E195-ösei a jövő nyári menetrendi időszakban a hétvégét leszámítva naponta kétszer közlekednek a német városba. A LOT emellett Prágába, Szófiába és Belgrádba is elindítja járatait Budapestről.