Új határátkelőhely nyílt Románia és Szerbia között

Forrás: MTI

 2019. december 20. 11:40

Új határátkelőhely nyílt pénteken a romániai Újmoldova (Moldova Noua) és a szerbiai Galambóc (Golubac) között, a két település között komp szállítja át az utasokat és a járműveket a Dunán.

A román  belügyminisztérium közleménye szerint a hatóságok azt remélik, hogy az új határátlépési lehetőség tehermentesíti a többi határátkelőhelyet, és ezáltal megrövidül a határátlépés időtartama. A belügyi tárca 37 határrendészt helyezett ki Újmoldovára.

A közelmúltban felújított galambóci vár immár a román oldalról is megközelíthető komppal

Fotó: Wikimédia

A román kormány még augusztusban határozott arról, hogy a határ menti együttműködés programja keretében megnyitja a határt a Vaskapu Duna-szoros bejáratánál.

Ekkor azt közölte, hogy a határátkelőhely 6 és 20 óra között tart nyitva, és nem lesz alkalmas veszélyes áruk, élő állatok és lassú járművek átléptetésére.

Az 546,4 kilométeres román–szerb államhatár 256,8 kilométeres szárazföldi szakaszán három közúti és két vasúti határátkelőhely működik, a 289,6 kilométeres dunai szakaszán pedig eddig négy határátkelőhely állt az utazók rendelkezésére.

Utóbbiak közül kettő a két vaskapui vízi erőmű gátján vezet át, kettőn pedig komppal szállítják át az utazókat.