Új hidakat kap a Hajógyári-sziget

Forrás: turizmus.com

 2021. április 27. 13:04

Közbeszerzést indítottak a budapesti Hajógyári-sziget (Óbudai-sziget) elöregedett hídjainak lecserélésére – derült ki Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnökének Facebook-posztjából.

Bús, aki korábban a III. kerület polgármestere volt, a posztban arról írt, hogy a Hajógyári-sziget mindkét rossz állapotú hídját lecserélik – olvasható a vg.hu ma megjelent cikkében.

A poszt szerint az Árpád hídhoz közelebbi, déli „H híd fejlesztésével a Fő téren lévő Zichy-kastély – mint a kulturális negyed kapuja – kétszintű gyalogoshíddal kapcsolódik össze a jövőben a Hajógyári-sziget központi területével, így a Fő térről és a Szentlélek térről is könnyen elérhetővé válnak a kulturális negyed galériái, próbatermei, koncerthelyszínei, valamint a jövőbeli éttermek, illetve kávézók”.

Az ún. H híd fejlesztésével a Fő térről és a Szentlélek térről is könnyen elérhetővé válna a területre tervezett kulturális negyed

Fotó: Facebook/Bús Balázs

Korábban Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, könnyűzenéért felelős miniszteri biztos a Mandinerben arról írt, hogy a fővárosban a következő öt évben egy „világraszóló popkulturális és társművészeti központot” hoznak létre a Hajógyár és a Zichy-kastély együttesében.