Új kerékpárutat adtak át Balatonberény, Balatonszentgyörgy és Vörs között

Forrás: MTI

 2022. szeptember 30. 14:00

A Kis-Balatoni kerékpárút-hálózatot a Balatoni Bringakörrel összekötő 10,6 kilométeres kerékpárutat adtak át pénteken Balatonberény, Balatonszentgyörgy és Vörs között.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár az ünnepélyes átadón elmondta, hogy az Eurobarométer felmérése szerint Magyarországon a lakosság 59 százaléka saját bevallása egyáltalán nem mozog, szemben Finnországgal, ahol ez az adat mindössze nyolc százalék, de Csehországban is csak 24 százalék.

Hozzátette: idehaza a halálesetek kilenc százaléka közvetlenül a mozgásszegény életmódra vezethető vissza, ezért fontos, hogy minél több ember számára teremtsék meg a mozgás lehetőségét.

Az államtitkár közölte, a Balatonberény és Vörs között most elkészült 10,6 kilométeres bringaútból 5,6 kilométer új építésű, a fejlesztés a Széchenyi 2020 Program keretében, 470 millió forint teljes egészében uniós forrásból valósult meg.

Horváth Péter, Balatonberény alpolgármestere felidézte, először 2014-ben vetődött fel a Balatonszentgyörgyig vezető kerékpárút lehetősége, a falu pedig 2016-ban elnyerte a Kerékpárosbarát település címet.

Móring József Attila helyi országgyűlési képviselő  kiemelte: a fejlesztésből nemcsak az érintett települések, hanem az egész balatoni régió is profitál, és reméli, hogy ezáltal a bringás turisták a környező izgalmas somogyi tájakat is felfedezik majd.

A 10,6 kilométeres kerékpárút összeköti a Kis-Balatoni kerékpárút-hálózatot a Balatoni Bringakörrel

Fotó: 123rf.com

Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere arról beszélt, hogy az új kerékpárút létrejötte nemcsak a turizmus szempontjából fontos, hanem sokan munkába járáshoz is használják.

Farkas Dezső, Vörs alpolgármestere a mai napot történelmi pillanatnak nevezte a település életében, mert eddig legfeljebb a fanatikus bringások jutottak el Vörsre. Ezentúl viszont már akár a kápolnapusztai Bivalyrezervátumig biztonságos körülmények között - Keszthelytől Vörsig végig aszfalton, onnan pedig kiváló minőségű murvás úton - lehet kerekezni.

A tavaly elkészült Vörs-Sávoly útszakaszon a hidat a Vízügyi Igazgatóság építette meg, a három pihenőből pedig egyet-egyet Vörs önkormányzata, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) , illetve a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda hozott létre, az útfelújítás költségeit az MKSZ biztosította.