Új prémium váró nyílt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Forrás: turizmus.com
2022. február 02. 10:37
A váró a SkyCourt épületében helyezkedik el, közel 107 négyzetméternyi területen és szolgáltatások széles körével várja az utasokat, beleértve különleges magazinokat, képernyős szórakoztatást és a magyar konyha jellegzetes ételeit a nemzetközi kínálat mellett - közölte a Budapest Airport.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren ezzel a nyolcadik váró nyitja meg kapuit az utasok előtt, azonban a Plaza Premium az első nemzetközi cég a budapesti repülőtéren, amely kifejezetten utasvárók üzemeltetésére és vendéglátásra specializálódott. A vállalat 2021-ben zsinórban ötödik éve nyerte el a világ legjobb független repülőtéri várójának járó Skytrax-díjat.
Chris Dinsdale, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Az utóbbi években légitársasági partnereinkkel együtt Magyarország és Budapest turisztikai fejlődésének egyik kulcsszereplőjévé váltunk. Elsődleges célunk, hogy ezt a szerepet megőrizve és megerősítve folyamatosan emeljük szolgáltatásaink minőségét, és ezzel együtt utasaink elégedettségét.” Hozzátette: „Ennek egyik fontos lépése a Plaza Premium Group várójának megnyitása, amelynek prémium szolgáltatásai között minden vendég megtalálja a számára szimpatikus kikapcsolódási formát, és kellemesen töltheti a repülőtéri várakozás perceit.”
![]() |
A váróban különleges magazinok, képernyős szórakoztatás és a magyar konyha jellegzetes ételei várják az utasokat |
Fotó: Budapest Aiport/Baranyi Róbert |
A koronavírus-járvány miatt a Budapest Airport és a Plaza Premium a váróban kiemelt figyelmet fordít arra, hogy higiénikus és biztonságos környezetet biztosítsanak minden utas számára. A Plaza Premium Lounge We Care For Your Wellbeing programja a budapesti repülőtéri intézkedésekkel összhangban segíti a privátszféra és a távolság megtartását, egymástól nagyobb távolságra elhelyezett, kényelmes ülőhelyekkel. Emellett érintésmentes kézfertőtlenítőket helyeztek ki, folyamatosan fertőtlenítik a váró területét és tisztítják a levegőt, valamint a váró minden munkatársa szigorú fertőtlenítési eljárásokat követ, és mindig maszkot visel.