Új színvilág a HÉV-ek utasterében

Forrás: turizmus.com

 2018. február 19. 14:39

2017-ben több mint százszor firkálták, graffitizték, és hússzor rongálták meg a HÉV-szerelvényeket, ezért a MÁV-HÉV egy tudományos tanulmány alapján szeretné megszelídíteni a rongálókat.

A MÁV-HÉV nemcsak a járművek karbantartásán és a rongálások utáni helyreállításán dolgozik, hanem a szolgáltatási színvonal fejlesztése iránt is elkötelezett. Jelenleg a kocsik belső terének színvilágát szeretné korszerűbbé tenni, ezért kialakított egy prototípust, amelyben kicserélték az üléshuzatokat és átfestették az elválasztó paravánokat, a jegykezelő készülékeket, valamint a kapaszkodókat. A színvilág meghatározásában szerepet játszott az a tudományos tanulmány is, amely kimutatta, hogy a közlekedés során a kék szín a legmegnyugtatóbb az utasok számára, ezért az ülések huzatait és az elválasztó paravánok egyik oldalát kékre, a kisebb részegységeket, azaz a kapaszkodókat és a jegykezelő készülékeket pedig sárgára festették.

A kocsibelsők színvilágának meghatározásában szerepet játszott egy tudományos tanulmány

Fotó: MÁV-HÉV

A firkálásokon kívül más típusú rongálások helyreállításával is meg kell küzdeniük a járműfenntartóknak. A vandálok sokszor kővel dobják be a szerelvények ajtó- és ablaküvegeit, felhasítják az ülésszöveteket vagy megrongálják a jegykezelő készülékeket. A károk helyreállítása – ideértve az ablakok karcmentesítését és a belső elemek cseréjét – tavaly több mint 700 millió forintjába került a MÁV-HÉV-nek.

A HÉV-vonalakon a firkálások és a rongálások jellemzően tavasztól-őszig szaporodnak meg. Tavaly áprilisban egy nap alatt 27 friss graffitit észleltek a csepeli vonal négy szerelvényén. A gyakori rongálások miatt a H7-es vonalon 2017. április végén a MÁV-HÉV biztonsági szervezete a rendőrséggel együttműködve nagyszabású akciót indított és fokozott biztonsági ellenőrzéseket tartott, aminek eredményeként sikerült havi néhány alkalomra csökkenteni a firkálások számát a következő időszakban.

Közleményében a MÁV-HÉV kifejti, hogy mindent elkövet a rongálások visszaszorítása érdekében: közbiztonsági együttműködés keretében szorosabbra fűzte kapcsolatait a HÉV-vonalak mentén fekvő önkormányzatokkal és a helyi polgári védelmi szervezetekkel, egyebek között kamerarendszerek kiépítését, üzemeltetését tervezik közösen.