Új túrák a Beyond Budapestnél

Forrás: turizmus.com

 2015. november 02. 15:26

Már körülbelül 200 résztvevője volt a Budapest Beyond Sightseeing csapata által májusban beindított gyalogos túrának az Óbudai Gázgyár területén, most vasárnap debütált új túrájuk pedig a Városligetben kalauzol.

Az egykor a városi gázt gyártó, de 1984-ben leállított Óbudai Gázgyár műemléki védettségű ipari épületeire kíváncsiak jelenleg csak a Budapest Beyond Sightseeing által szervezett túra keretében juthatnak be a zárt területre. A szinte templomi áhítatot sugárzó egykori kátránytornyok s az alattuk lévő labirintus láttán csak sajnálkozni lehet, hogy a tavaly őszre több száz millió forintból felújított, pompás épületek jelenleg teljesen kihasználatlanok. Hasonlóan a mellettük álló víztoronyhoz, melynek legfelső szintjéről Budapest egyedi nézőpontú panorámájában lehet gyönyörködni.

Bár nincs ilyen jó állapotban a generátorház, de itt a még ma is működőképes generátor és környezetének a szocializmust idéző fílingje fogja meg a látogatót. A közelükben lévő egykori gázmérőház viszont életveszélyes, pedig az épület még romjaiban is impozáns. A séta a zárt területen kívül az olyan szabadon látogatható területekre is elkalauzol, mint a munkások és a tisztviselők szigorúan hierarchizált lakónegyede, valamint a közéjük ékelődött Graphisoft Park. Utóbbi különlegessége az a kontraszt, mely a szépen felújított gyári adminisztrációs épületek – ezekben ma az International Business School működik –és a különböző vállalkozások ultramodern irodái között mutatkoznak.

A Budapest Beyond Sightseeing 2007 óta vezet szociokulturális sétákat Budapesten. Most vasárnap startolt új programja Európa első közparkjának, a Városligetnek a 200 éves történelmével, meséivel és emblematikus helyszíneivel ismertet meg. A „Lizsé" letűnt világát megidéző séta különös aktualitását adják a kormány milliárdos tervezett beruházásai.