Új úti célok a Haristól, Márton-napi libatorral körítve

Forrás: turizmus.com

 2015. november 12. 13:58

Márton-napi hangulatban, fergeteges libatoron látta vendégül partnereit Újhartyánban a Haris Travel Club, hogy bemutassa 2015-16 téli-tavaszi magazinját, s újdonságait.

Valamivel több mint négy hónap alatt öt földrészre kalauzolják el az utazni vágyókat, Dél-Amerikától Európán és a Közel-Keleten át, egészen Ausztráliáig és Új-Zélandig.

Az újdonságok között szerepel a Srí Lanka-i körutazás, Maldív szigeteki pihenéssel kombinálva, illetve az Arab-öböl gyöngyszemei hajóval, nevet viselő program. De előrukkoltak olyan új utakkal is – mint például a pápa nyári nyár rezidenciájának meglátogatása, vagy a Karib tenger hajósai „fedőnevű” út – amelyeket valószínűleg csak náluk foglalhatunk. Az újdonságok között szerepel az is, hogy minden tengeren túli útjuk előtt az idegenvezetők tájékoztatást tartanak leendő csoportjuknak – ezzel is utasaik/törzsvendégeik kényelmét kívánják szolgálni. Mint az egyik legmegbízhatóbb, stabil utaskörrel bíró iroda szakemberei fogalmaztak: az utazás az a bizalmi termék, amit a „vásárló” előre kifizet, de gyakorta csak hónapokkal később „kap kézhez”.

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy körutazásaikat körültekintő szakértelemmel, a legoptimálisabb útvonaltervezéssel, a törzsutasok visszajelzéseinek figyelembevételével igyekeznek összeállítani.

A vadonatúj magazin új programkínálata megkönnyíti a választást. A „Fitteknek, jó szívvel” megjegyzés azokat az utakat takarja, ahol a körutazások egyes napjai az átlagosnál kissé megerőltetőbbek, nagy lehet a terep szintkülönbsége, esetleg gyakori a hirtelen időjárás-változás az adott térségben.

A „Kedvencek” logó alatt azokat az utakat értik, amelyek évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek. A repülő- illetve a busz embléma magáért beszél, sokszor a kettő kombinációja jellemző, főleg a távolabbi célpontoknál. A csillagtúra során a szállás mindig ugyanabban a városban van, este ugyanoda érkeznek vissza a turisták.

Vannak olyan országok, ahová a magyarok csak vízummal léphetnek be, ezt is jelzik a katalógusban.

Ezúttal is széles a desztináció- és az árválaszték: a kínai császárvárosok, Skócia és a Hebridák, Indokína fénypontjai – csupán néhány izgalmasnak ígérkező úti cél. A belföldi, valamint a szomszédos országokban eltöltött, adventi, szilveszteri, húsvéti néhány napos pihenésektől a világ legtávolabbi tájait felfedező túrákig sokféle utat szervez az elkövetkező négy-öt hónapban is a Haris Travel Club.