Új úti célok és fehér foltok a Budapest Airport palettáján
A korábbi várakozásokkal ellentétben – részben a légitársaságokat sújtó extraprofitadó miatt – 2023-ban még nem épül vissza a budapesti repülőtér forgalma a pandémia előtti szintre – kezdte előadását Almási Eszter, a Budapest Airport (BUD) járatfejlesztési menedzsere. A 2019-es rekordévben 16 millió utas fordult meg a légikikötőben, az újraindulás első évének tartott 2022-ben 12,2 millió, az idei évben pedig – a már módosított előrejelzéseik szerint – 14 millió utast várnak, ami 15 százalékos növekedés az előző évhez képest. A 100 százalékos visszaépülésre és 16 millió utasra 2024-ben számítanak.
Az idei nyári menetrendben 121 úti cél lesz közvetlenül elérhető Budapestről 37 légitársasággal. A térképen vannak még „fehér foltok”, elsősorban Franciaországban (Lyon, Bordeaux, Toulouse) és az óceánon túli célpontoknál, az idén sem az USA-ba, sem Kanadába nem lehet közvetlenül eljutni a magyar fővárosból. A BUD nagy erőfeszítéseket tesz ennek megváltoztatása érdekében, a transzatlanti összeköttetés megteremtése 2024-re elsődleges céljuk. Keletre tekintve sűrűbb a hálózat, mind a Közel-Keleten, mind Ázsia felé.
Megtudhattuk: 2022-ben a top 10 város listáján nem volt változás, az abszolút győztes London (1,7 millió utas, 70 százalékos visszaépülés), melyet Párizs követ, majd a nagyot növekvő Tel-Aviv (több mint fél millió utas). Róma és Moszkva kiesett az első tízből, viszont bekerült a listán 2019-ben még nem szereplő Isztambul, Barcelona és Dubaj.
Az idei menetrendben három új légitársaság közlekedik Budapestre. A Budapestről Belgrádba repülő Air Serbiához nagy reményeket fűznek, a társaság közvetlenül repül az USA-ba és Kínába, hálózata a teljes mediterrán térséget lefedi, jó átszállási időkkel és kedvező árakkal. Szezonálisan indul be június közepétől szeptember végéig, heti két járattal a Kuwait Airways Kuwaitba, alacsony bázissal, kísérleti jelleggel. A start up cégként indult román Air Connect heti kétszer üzemel Budapest és Bukarest, illetve Kolozsvár között heti 2-2 járattal.
![]() |
Almási Eszter, a Budapest Aiport járatfejlesztési menedzsere |
Fotó: Tamás Pál |
A két legnagyobb szereplővel kapcsolatban elhangzott: a Wizz Air és a Ryanair a budapesti forgalom 60 százalékát adja. A Wizz Air idén három szaúdi várost tett elérhetővé, januárban elindult Rijád és Dzsidda, valamint áprilisban startol a feltörekvő piacként számontartott Dammam. Új desztinációjuk a jövő héten induló Isztambul, a járat naponta közlekedik a város új repülőterére. Antalya május végétől heti három alkalommal lesz elérhető. A Budapestben idén kevés lehetőséget látó Ryanair idén egy új járatot indít Belfastba a jövő héten, heti két frekvenciával.
A prezentációban kiemelték a visszatérő és az új hosszútávú járatokat is, köztük a Korean Air 2022 októberében újraindult szöuli járatát (heti 3), az Air China pekingi (heti 1), valamint a Sanghai Airlines sanghaji járatát (heti 3). A főbb frekvenciaemelések között említették az Emiratest Dubaj (napi járat), az Egypt Airt Kairó (heti 4 járat), és az El Alt Tel-Aviv (csúcsidőszakban heti 11 járat) kapcsán. Szöulban nagy lesz a verseny idén nyáron, ide a Korean Air mellett a LOT is közlekedik, a nyári menetrendben heti 4 alkalommal. Kárpótlás a transzatlanti járatok hiánya miatt a British Arways napi 4 járata Londonba.
A legfőbb küldőpiacok tekintetében pozitívak a kilátások, Németországba, Izraelbe és Hollandiába nagyobb a gépkapacitás, mint tavaly. Járatfejlesztési szempontból a feltörekvő piacok közül kiemelkedik a pandémia után lassan visszaépülő Japán, a nagy lehetőségeket rejtő India, valamint Hongkong, Szingapúr, Irán. Nagy erőkkel dolgoznak a közvetlen indiai légi járat elindításán, a piac erősítésére fam tripek szervezését is tervezik.
2023-ban is folytatódnak a BUD fejlesztései: duplájára növelik a cargo-bázist, javítják a családbarát utazás feltételeit. Szeretnék, ha minél több légitársaság csatlakozna az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszerhez. Bővítik a poggyászkiadó területet és az utasbiztonsági csatornák számát. Régen várt beruházás a 2. terminál előtti parkoló üzembe helyezése 2023 júniusától, 586 parkolóhellyel a személygépkocsik és 8 parkolóhellyel az autóbuszok számára, fedett járdával a terminálig.