Újabb kerékpárút épül a Balaton partján
Korábban történt
Balatonszentgyörgy két évvel ezelőtt kötött támogatási szerződést a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságával a projekt megvalósítására. A munkaterületet a napokban átvevő kivitelezőnek 300 naptári nap alatt kell befejeznie a munkát, amibe nem számítanak majd bele a téli hónapok.
A projekt célja a környezetkímélő kerékpáros közlekedési mód elterjedésének elősegítése, valamint a turisztikai, üdülési célú kerékpározás feltételeinek javítása a Balaton és a Kis-Balaton térségében. A kiépülő mintegy 11,5 kilométeres út nyomvonalának északi végpontja a balatoni bringakörút meglévő szakasza, a déli végpontja a vörsi vasúti megálló.
![]() |
A kiépülő mintegy 11,5 kilométeres út Balatonberényt, Balatonszentgyörgyöt és Vörsöt köti majd össze |
Fotó: 123rf.com |
A nyílt közbeszerzésre 7 ajánlat érkezett. A legkedvezőbb és egyben a legalacsonyabb árat adó Reaszfalt Kft. nyerte el a munkát, nettó 225 millió forintért - áll a közleményben.