Újabb rekord dőlt meg a Debrecen Airporton

Forrás: turizmus.com

 2018. január 15. 19:13

Minden idők legjelentősebb decemberi utasforgalmát érte el a Debrecen Airport. 2017. decemberében, a tavalyi év azonos időszakához képest 17%-kal többen, mintegy 22400-an fordultak meg Magyarország második legforgalmasabb repülőterén.

A 2017-es év teljes időszakára vonatkoztatva a növekedés 2016-hoz képest +12%-os volt, ami egy év alatt +33 784 utast jelentett.

„A Debrecen Airport 2017-es utasforgalmát a javuló kihasználtságot mutató menetrend szerinti járatok mellett a különösen élénk nyári charterforgalomnak köszönhetjük. Az év utolsó hónapja a tavalyi decemberhez képest is rendkívül forgalmas volt, hiszen sokan látogattak haza külföldről szeretteikhez, rokonaikhoz a karácsonyi ünnepekre, miközben a téli szünidős városlátogatások száma is évről évre egyre dinamikusabban fejlődik. 2017. december 18. óta már összesen nyolc európai és izraeli régió érhető el közvetlen menetrend szerinti összeköttetéssel Debrecenből.

Az utasforgalom változása

 

2018-ra még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben, a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. További növekedést várunk az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakákat tekintve, és a régió szállodáinak kihasználtsági mutatói is várhatóan javulni fognak. A Debrecen Airport által generált turistaforgalom jelentősen hozzájárult a 2017-es IFA és ÁFA bevételekhez, új munkahelyeket teremtett az idegenforgalmi szektorban és növelte a régió vállalatainak és vállalkozásainak az összeköttetést a piacok és az anya- és leányvállalataik között” – mondta a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója, Tamás László.

Moszkva és heti ötször München

2017. december 18-án elindult az új Wizz Air Moszkva járat, amellyel 8-ra bővült az elérhető menetrend szerinti járatok száma, és a szomszédos országok régionális repülőterei közül egyedül Debrecenből van közvetlen légi összeköttetés az orosz fővárosba. A téli és tavaszi hónapokban a kultúrára, vallási turizmusra és városi vakációra szomjazók, Nyugat-Európa és Izrael nagyvárosait kereshetik fel közvetlen járatokkal, illetve a Lufthansa segítségével a müncheni repülőtéren keresztül egy átszállással több mint száz úti célra utazhatnak el a Debrecen Airportról 2018. március 29. után hetente már öt alkalommal.

Charterek: Barcelona és beutazók

Az új Debrecen-Barcelona (El Prat) járattal szinte komplett a nyári charter szezon a Debrecen Airporton. A barcelonai járat hetente egyszer, péntekenként fog közlekedni 2018. június 15. és szeptember 28. között az IBUSZ által bérelt Travel Service légitársaság 189-fős Boeing 737-800-as gépével napközbeni, utasbarát menetrenddel. A nyári szezonban emellett a görögországi Zakyntosra, a Török Riviérára, Antalyaba már heti kétszer, a fekete-tengeri Burgaszba és az egyiptomi Hurghadára is elrepülhetünk. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig kelet-német vendégek érkeznek a nyári menetrendben Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra.

 

Nyári charterek Debrecenből

Fotó: Debrecen Airport