Újabb rekordot döntött a júniusi légiutas-forgalom

Forrás: turizmus.com

 2015. július 09. 12:33

A Budapest Airport minden eddiginél nagyobb utasforgalmat regisztrált júniusban, 966 297 utas indult és érkezett a terminálokon keresztül Magyarországra, ami több mint 100 ezerrel haladja meg az egy évvel korábbi számot.

Továbbra is kétszámjegyű a Budapest Airport utasforgalmának növekedése: idén júniusban nemcsak hogy 11,8 százalékkal volt erősebb a forgalom, mint tavaly ilyenkor, hanem még a 2014-es július–augusztusi csúcsidőszaknál is több utas fordult meg a repülőtéren az elmúlt hónapban. Ha marad ez a tendencia, akkor a magyar főváros légikikötője újabb rekord-évnek néz elébe, már ami az utasok számát illeti. Ezt az előrejelzést az is alátámasztja, hogy az év első felében szintén 11,8 százalékos volt a növekedés, ami majdnem félmillióval több légi utast jelentett a magyar fővárosban – írja közleményében a Budapest Airport.

Nagyon magas volt az utasszállító repülőgépek ülőhely-kihasználtsága is, az átlagos load factor elérte a 81,3 százalékot, és a repülőgépmozgások (fel- és leszállások) száma is 6,7 százalékkal emelkedett. A legnagyobb forgalmat júniusban sorrendben a Wizz Air, a Ryanair, a Lufthansa, az easyJet, a Norwegian, a Germanwings, az Air France, a KLM, a British Airways és a Turkish Airlines bonyolította a légitársaságok közül. A küldő- és célállomások toplistáját változatlanul London vezeti (négy repülőtérre öt légitársaság kínál utakat), utána következik Párizs, Brüsszel, Frankfurt, Róma, Isztambul, Amszterdam, Milánó, München és Moszkva.

A nyár első hónapjában számos új járat és új célállomás is megjelent a Budapest Airport kínálatában. Így példul a Wizz Air elindította új járatát a szardíniai Algheróba és a skóciai Glasgow-ba, két új transzatlanti járat is elindult a SkyGreece és az Air Transat jóvoltából. Ez utóbbi légitársaság Airbus A 330-assal repül a Toronto–Montreal–Budapest útvonalon, ami a géptípustól és az üléselrendezéstől függően 240-340 utast jelenhet egyetlen járaton.