Újabb Ryanair-sztrájk várható

Forrás: MTI

 2018. szeptember 11. 18:18

Sztrájkot hirdetett szeptember 13-ra a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak szakszervezete (Vereinigung Cockpit).

A VC  szeptember 11-i közleménye szerint a 24 órás sztrájk szeptember 13-án hajnalban 3 óra 1 perckor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló Ryanair-járatot. A szakszervezet úgy véli, nem lehet irányadó a németországi pilóták számára a kollektív szerződés ügyében az olaszországi és az írországi pilótákkal kötött megállapodás, mert fontos ügyek kimaradtak. Az írországi pilótákkal még nem egyeztek meg a fizetésekről és a munkakörülményekről, így akár újabb sztrájkok is lehetnek Írországban, Olaszországban pedig „számunkra nem megfelelő módon szabályoztak a munkaidővel és a fizetéssel kapcsolatos szerkezeti kérdéseket” – áll a közleményben.

A Ryanair a szakszervezet szerint „időhúzásra játszik”

Fotó: unsplash.com

Az 1984 óta működő Ryanairnél most először megkötendő kollektív szerződésről szóló vitában már régóta sürgetik közvetítők bevonását, de a társaság továbbra is elzárkózik a méltányos megállapodás felé mutató javaslatoktól és „időhúzásra játszik”.

A VC újabb tiltakozó akciójával folytatódik a Ryanairnél nyáron kezdődött sztrájksorozat, amelyben németországi, írországi és olaszországi mellett spanyolországi, a portugáliai és belgiumi alkalmazottak – pilóták és a fedélzeti személyzet tagjai – vettek részt.