Újdonságok az Utazom.com-nál

Forrás: turizmus.com

 2019. február 21. 13:21

Az Utazás Kiállítás első napján, nagy érdeklődés mellett tartotta meg a nyári árualapot bemutató szakmai prezentációját az Utazom.com. Több új úti cél és az egyre népszerűbb körutazások mellett, az idén bevezették az idegenvezetővel kísért, csoportos városnézéseket is.

Szokodi Béla partnerkapcsolati menedzser bevezetőjében hangsúlyozta: irodájuk 500 millió forintos vagyoni biztosítékkal rendelkezik, ezzel a 7. helyen áll a 20 százalékos kaucióval rendelkező irodák között.  A 2,5 milliárd forintos forgalomig garanciát nyújtó kaució mellett teljeskörű felelősségbiztosítással rendelkeznek Európa és Ázsia egész területén. Partnereik számára a 2019-es nyári szezonra is készítettek értékesítési segédletet, mely desztinációk szerinti bontásban tartalmazza az utazást lebonyolító légitársaságot, a turnusok hosszát, a tervezett menetrendet, a poggyászra vonatkozó információt és a legkedveltebb szálláshelyeket. Az idei évtől új, sávos jutalékrendszert vezetnek be, a részvételi díjakra, a felárakra, a fakultatív programokra és a kalandtúrákra különböző mértékű jutalékkal kalkulálnak.

Nagy érdeklődés mellett zajlott a prezentáció

Fotó: turizmus.com

A nyaralóprogramokról és a városlátogatásokról Fajta Gábor irodavezető tartott prezentációt, aki hangsúlyozta, hogy a célpontok a menetrendszerinti járatok mellett – a tavalyi évben bevezetett módon –charter járattal is elérhetők, több területen garanciális szálláshelyekkel rendelkeznek, egyes desztinációk Budapest mellett Debrecenből is elérhetők. Cipruson belül Észak-Ciprusra és Dél-Ciprusra is utaztatnak, az utasok az egy- és kéthetes turnusok mellett 5, 7, 9, 10, 11 napos tört turnusokat is foglalhatnak. Észak-ciprusi szállodáik túlnyomó többsége 5 csillagos kategóriája, és all inclusive ellátást kínál.

Görögország tavaly debütált az árualapban, az idén is három szigetre, Korfura, Zakynthosra, Rodoszra lehet eljutni. Mindhárom úti cél esetén növelték a charteres férőhelyek számát és a szálláskapacitást is. Fajta Gábor felhívta a figyelmet a tavaly bevezetett üdülőhelyi díjra, melyet Görögországban szoba alapon kalkulálnak. Horvátországban apartmanok, üdülőtelepek, szállodák is foglalhatók az Isztriától egészen Dalmáciáig. Fontos információ, hogy az utazom.com több mint 500 horvátországi szállást kínáló weboldala valós kapacitást mutat.

A nyaralóprogramokat és a városlátogatásokat Fajta Gábor irodavezető mutatta be

Fotó: turizmus.com

„Az árualapba a tavalyi szezon közepén felvett Bulgária beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az idén fixen felvették a kínálatba” – hangsúlyozta Dózsa Zsuzsanna kiutaztatási vezető. Spanyolországban a szárazföldön és a szigeteken is egyre több férőhelyük van, barcelonai városnézéssel kombinált nyaralóprogramot kínálnak, újdonság Mallorca.

Az utzom.com jól bejáratott desztinációja Málta, ahol a városlátogatásra alkalmas szálláshelyek mellett két, hosszabb, családi üdülésre alkalmas szállodát is bemutattak. A célállomások között szintén először szerepel Szardínia, ahol Cagliariba utaztatnak, idén először toszkán szállások is elérhetők. Madeirára és az Azori-szigetekre Lisszabonnal kombinált túrákat is kínálnak.

A városlátogatásokkal kapcsolatban elhangzott, hogy az utazók igényeinek megfelelően az idei évtől főként három- és négycsillagos hotelekkel dolgoznak, a programok tetszőlege időpontokkal foglalhatók, az alapprogramon felül extrákkal bővíthetők. Az idei évben Európán kívüli városlátogatásokat is kínálnak, New Yorkba és Miamiba lehet eljutni velük. A legnagyobb durranás, hogy – szintén a piaci igényekre reagálva – elindítják a csoportos, magyar nyelvű idegenvezetővel kínált városlátogatásokat Rómába, illetve Barcelonába.

A prezentáción Szicíliával, az olasz Adriával, Madeirával, az Egyesült Arab Emirségekkel(Dubai, Abu Dhabi, Ras Al Khaimah), és az egzotikus úti célokkal kapcsolatban szintén elhangzottak hasznos információk.

Körutazásaik (Kínába, Izraelbe, a Baltikumba, Portugáliába) az elismert idegenvezetőknek és a kedvező indulási időpontoknak köszönhetően nagyon népszerűek. Izraeli körútjuk debreceni indulással is elérhető.