Újdonságok és örökzöldek az 1000 Útnál

 2014. március 27. 13:47

A napokban mutatta be partnerei számár új katalógusát az 1000 Út Utazási Iroda a Medosz Hotelben. A jól szervezett és tartalmas prezentáción több újdonságra is felhívták a figyelmet amellett, hogy az utazásszervezőtől megszokott, kedvelt túrák is mennek tovább.

A több mint 100 megjelent kollégát az iroda egyik tulajdonos-ügyvezetője, Oleg Ermilov köszöntötte, s mutatta be röviden a cégcsoportot, amely 2001-ben 3 fővel indult, s mára 130 főt foglalkoztató vállalkozássá nőtte ki magát.

Fotó: Márk László

 

Az idei árualapot Gorszkij Jaroszlav mutatta be, prezentációjában felsorakoztatta az iroda már jól bevált, ismert és népszerű ajánlatai mellett a kínálatban szép számban található újdonságokat is, kiemelve az utazásszervező ajánlatainak azon pozitívumait, amelyekben erősebbek versenytársaiknál. Ilyen például, hogy a már jól ismert szentpétervári, moszkvai vagy a két várost egyszerre érintő  csoportos utaknál már foglaláskor nevesítik a szállodákat, a magyarul beszélő helyi idegenvezetők óriási tárgyi tudással rendelkeznek és évek óta az utasok kedvencei, illetve, hogy indulásaik minden esetben garantáltak.

A főbb utak között idén is megtalálható a Szentpétervár-Moszkva hajóút, a Szentpétervár gazdagon, Moszkva és környéke, a Balti-tenger kincsei, a Transzszibériai vasút és Bajkál-tó, a Kaukázus gyöngyszemei, Irán és Azerbajdzsán-Irán, Üzbegisztán, Mongólia és a Bajkál-tó, illetve Alaszka.

Továbbra is kínálnak horgász és vadászprogramokat, orosz nyelvkurzusokat, illetve vállalják egyéni utazások szervezését, vízumügyintézést.

2014-ben új desztinációk is szerepelnek az iroda ajánlatai között, összesen 23 új programmal rukkoltak elő az USA-ban, Ázsiában (India, Malajzia) és Afrikában (Dél-Afrika, Tanzánia-Zanzibár). Az új programok kisebb létszámmal indulnak, új koncepció szerint. Újdonságok a következők: Szentpétervár haladóknak, Moszkva Expressz, Riga Expressz, Nyárköszöntő Boszniában és Dél-Dalmáciában, A Székelyföld tetején, Azori-szigetek, Andalúzia – kultúrák metszéspontja, Baku, a „Kaszpi Dubai", A Selyemúton a Világ tetejére, Körutazás Malajziában, Szulejmán legendás fővárosaiban, India – Arany háromszög, Az Igazi India, India – Kőrösi Csoma Sándor nyomában, Körutazás Dél-Afrikában, Tanzániai szafarikaland nyaralással Zanzibáron, Nagy fehér cápa expedíció Dél-Afrikában, Namíbia, Afrika ékköve, A nagy indián vándorút, USA – A kanyonok földjén. Aranyláz Alaszkától Kanadáig, Északi Sarkkör túra – Lappföld, Az Északi fény és a gyilkos bálnák birodalma.

A katalógusbemutatón Márk László a viszonteladóknak tartott rövid gyorstalpalót a holnap használatáról és röviden ismertette a vízumügyintézés tudnivalóit, majd orosz finomságokkal vendégelték meg a társaságot.

A szünet után Gőgös Norbert idegenvezető mutatott be három utat fotókkal illusztrálva: a Spitzbergákra, Alaszkába és a Kirgizisztán-Kína útra repülhettek el virtuálisan az érdeklődők.