Újra forgalomba áll a KISS emeletes motorvonat

Forrás: turizmus.com

 2020. augusztus 18. 14:42

Augusztus 24-én újra útnak indul a KISS emeletes motorvonat a Budapest-Nyugati–Vác–Szob vasútvonalon, és várhatóan szeptemberben kezdheti meg a következő jármű is az utasforgalmi próbaüzemet a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok vonalon.

Az új emeletes motorvonat az előzetes vizsgálatokat, teszteket követően, a szükséges engedélyek birtokában kezdte meg márciusban az utasforgalmi próbaüzemet, amit a kialakult járványügyi helyzet miatt meg kellett szakítani, mert a gyártó Stadler a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalói azonnali hazarendeléséről rendelkezett. Ennek következtében a Stadler az utasforgalmi próbaüzemhez szükséges műszaki felügyeletet nem tudta ellátni – adja hírül közleményében a  MÁV.

Az első emeletes motorvonat még márciusban gördült ki a Nyugati pályaudvarról

Fotó: MÁV

Augusztus 24-én, az emeletes motorvonat először a 70-es, váci vonalon indul újra. Augusztus végéig tart a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti pályaszakasz felújítása. A munkálatok befejezését és a második KISS elkészülését követően szeptember közepétől a ceglédi vonalon is lehet majd utazni a KISS motorvonatokkal.