Újra nő az érdeklődés Egyiptom és Tunézia iránt

Forrás: MTI

 2017. február 08. 16:35

Élénkül a kiutazó turizmus, januárban megduplázódott az előfoglalások száma a Kartago Toursnál az egy évvel korábbihoz képest, nőtt az érdeklődés Egyiptom és Tunézia iránt is.

"Még nem tartunk ott, mint két évvel ezelőtt, de optimisták vagyunk" – mondta Füri Mihályné, az utazási iroda vezetője.

A terrorcselekmények miatt tavaly több országba is sokkal kevesebben utaztak, ez megmutatkozott a Kartago árbevételén is, 2016-ban közel 40 százalékkal csökkent. A Kartago tavaly kevesebb kockázatot vállalt, Tunéziába és Egyiptomba más tour operatorokkal közösen foglalt járatokat. Görögországban – amely iránt egyre nagyobb a kereslet – tavaly megduplázták a szálláshelyeket, de ez nem kompenzálta azt, hogy a másik két országba sokkal kevesebben utaztak.

A Kartagónak a tavalyi gyengébb szezon ellenére sem kellett csökkentenie egymilliárd forintos vagyoni biztosítékát, amely mellett a magyar piacon egyedülálló módon 5 millió eurós felelősségbiztosítása is van. Füri Mihályné kitért arra is, hogy a stabil tulajdonosi háttérnek köszönhetően nincsenek bankhiteleik. (Az utaztató a német REWE konszern tagja, és a DER Touristik égisze alatt működik.)

Titanic Palace, Hurghada

Fotó: titanicpalace.com /Amr Soliman

A cégvezető kifejtette: a portfólió szélesítésével és az egyes desztinációkban rendelkezésükre álló szálláshelyek bővülésével lehet növekedést elérni. A Kartago arra törekszik, hogy több lábon álljon. Míg néhány évvel ezelőtt Egyiptom, Tunézia és Törökország adta az árbevétel 70 százalékát, tavaly már csak mintegy 50 százalék volt az arányuk, és a következő években tovább mérséklődik majd.

Véleménye szerint Egyiptom és Tunézia a magyar utasok számára az ár-érték arányt tekintve pótolhatatlan. A cégvezető szerint idén újra feltámadt az érdeklődés a két ország iránt. "Mindkét országban nyugalom van, a sebek lassan begyógyulnak" – fogalmazott. Hangsúlyozta, a vendéglátók mindent megtesznek a vendégek biztonságáért, szigorították a reptéri beléptetést, a szállodákban bevezették az átvilágítást, a rendőrök diszkréten mindenhol ott vannak.

A cégvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a ramadan, a muzulmán böjti hónap idén május 27-től június 25-ig tart, így nem érinti a főszezont.

Az idei újdonságok közül például Észak-Ciprust és a Kanári-szigetek két kisebb szigetét, Fuerteventurát és Lanzarotét emelte ki Füri Mihályné. Júliustól a Magyarországra visszatérő TAP járataival Madeirára is lehet velük utazni.

A Kartago Tours értékesítésének 65 százaléka tavaly viszonteladóktól származott. Az iroda mintegy 550 partnerrel működik együtt, akik közel 1100 értékesítési pontot jelentenek.