Újra „Szakmai Nap 2018” sorozat

Forrás: turizmus.com

 2018. március 05. 18:59

A Magyar Fesztivál Szövetség 2017 tavaszán megrendezett sikeres rendezvénysorozatát követően ebben az évben szintén megrendezi a turisztikai régiókban „Szakmai Nap 2018” sorozatát.

Alábbiakban a Magyar Fesztivál Szövetség közleménye:

Ebben az évben együttműködő partnernek kértük fel a Tourinform Szövetséget és a Magyar TDM Szövetséget. Szövetségünk tagjai mellett a régióban dolgozó turisztikai szakembereket, utazási irodák képviselőit, szállásadókat is szeretnénk meghívni a fesztivál és rendezvényszervezők mellé. A rendezvény nem titkolt célja, hogy a régiókban a turisztikai szezont nyújtani tudjuk, az elő- és utószezon vendégéjszakáit gyarapítani lehessen az együttműködés eredményeként. Szándékunk, hogy a fesztivál-, rendezvény- és konferenciaszervezők egymás munkáját, rendezvényeit megismerve, egymást segítve tematikus turisztikai csomagokat tudjanak összeállítani, ezzel is erősítve a szálláshelyek kapacitásának jobb kihasználását. Szeretnénk tájékoztatni a szervezőket a rendezvényeket érintő jogszabályokról, segíteni segítségével az engedélyek, bejelentések útvesztőjében való eligazodást. Az idei szakmai rendezvények középpontjába a rendezvények egészségügyi biztosítása kerül. Szakmai beszélgetésre hívjuk az Országos Mentőszolgálat munkatársait. Kerekasztal beszélgetésre hívjuk még a Life-Guard Vagyonvédelmi Kft. vezetőjét. A kerekasztal beszélgetések erősíthetik fesztiváljaink, rendezvényeink biztonságos, jogkövető megrendezésére való törekvéseinket. A szakmai napok jó lehetőséget biztosítanak az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület munkájának, megismertetésére és az online bejelentés fortélyainak elsajátítására. A rendezvényen terveink szerint a Nemzeti Kulturális Alap idei pályázati tapasztalatairól kapunk tájékoztatást valamint segítséget a sikeres pályázati őrlap kitöltésre, a beérkezett pályázatok hibáinak megismerésére. Bemutatkozik az E-Cityguide - (Event-Live.hu) – rendezvények internet, és WIFI és élőkép szolgáltatója. A Tourinform Szövetség és a Magyar TDM Szövetség partnersége biztosítja, hogy széles körben tudjuk elérni szakmai napjaink leendő érdeklődőit. A szövetség tagjai és az együttműködő Tourinform irodák, TDM-ek nagy segítséget adnak a rendezvényeink, fesztiváljaink meghirdetésében, az együtt gondolkodásban. A szakmai napokat workshopok kísérik, ahol lehetőség lesz partnereink bemutatkozására.

Médiapartnereink: a turizmus.com és az EVENT Magazin

Rendezvényünk védnöke Szabó Renáta, a Tourinform Szövetség elnöke és Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke.

Védnöknek kértük fel Semsei Sándort, a Magyar TDM Szövetség elnökét.

A Szakmai Napok helyszínei és együttműködő partnerei a következők:

Március 12. Pécsvárad, Pécsváradi Élményvár

Március 13. Zalaegerszeg, Zalaegerszeg Megye Jogú Város Díszterem

Március 14. Keszthely, Festetics kastély

Március 19. Miskolc-Diósgyőr, Diósgyőri vár

Március 20. Debrecen, Kölcsey Központ

Március 21. Gödöllő, Erzsébet Királyné Szálloda Bálterem

Március 26. Veszprém, HANGVILLA Multifunkcionális Közösségi Tér

Március 27. Szeged, IH Rendezvényközpont

A részvétel regisztrációhoz kötött, amelynek összege 2.000 Ft + Áfa/fő.

Jelentkezési lapok www.fesztivalszovetseg.hu oldalon.

További információk:

Magyar Fesztivál Szövetség Dél-alföldi Regionális Iroda

6721 Szeged, Teleki utca 16.

Telefon: (62) 424-425, 06 30 219 5800

fax: (62) 424-567

E-mail: szeged@fesztivalszovetseg.hu