Teljes felújítás után újra közlekedik a Budavári Sikló

Forrás: MTI/turizmus.com

 2022. február 09. 09:56

Nagyjavítás miatt augusztus óta nem járt a Budavári Sikló. Február 8-tól ismét elindultak a kívül-belül felújított szerelvények, minden nap reggel 8-tól este 10-ig szállítják az utasokat.

2009 után újabb nagyjavítást végeztek a kocsikon, amelyek teljesen új faborítást kaptak, az ablakokat kicserélték. A munkálatok során új korlátokat helyeztek el, kicserélték a síneket, felújították a biztonsági berendezéseket, valamint a szerelőknek "leesés elleni védelmet" építettek ki a sínpályák között – mondta el a keddi átadáson Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója. A Budavári Sikló február 8-tól immár megújulva áll ismét szolgálatba, a hét minden napján 8 és 22 óra között szállítja az utasokat, változatlan jegyárakkal.

Így szállították el a nagyfelújításra a két szerelvényt

Fotó: Budapesti Közlekedési Zrt.

A BKV közleménye szerint a Margit és Gellért néven ismert járművek a legmagasabb szintű vizsgálaton és felújításon estek át, majd újrafestették őket. A fülkékbe – az utasok komfortérzetének javítására – változtatható sebességű ventilátorok kerültek.

Míg Margit és Gellért szépült, a sikló pályáját is korszerűsítették: megtörtént a pályalemezek felújítása és a sínek cseréje és elkészültek az állomások új, fából készült terelői is.

siklo

A népszerű turistalátványosság felújítása során nemcsak a szerelvényeket, de a pályákat is korszerűsítették

Fotó: Budapesti Közlekedési Zrt.

A rekonstrukció keretében kiépült a menekülő lépcső leesésgátló szerkezete is, amely a sikló meghibásodása esetén az utasok biztonságos menekítését segíti. A lépcső mentén kiépített, tíz kilogrammos elemekből álló korlát bontható, azaz könnyen szabaddá tehető menekülési útvonal egy esetleges leállás esetén.

A keddi átadáson felidézték: 1870. március 2-án indult el a Budavári Sikló. Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön kezdeményezte, hogy építsék meg a siklót. Kezdetekben még közösségi közlekedési célt szolgált és gőzhajtással működött. 1944-ben bombatalálat érte, és akkor bontásra is ítélték. A BKV 1986-ra korhűen építette újjá a siklót, amely villamoshajtást kapott.

A BKV vezérigazgatója elmondta, a váralagút melletti sikló egy évben nagyjából egymilliárd forint árbevételt tud elérni, a koronavírus-járvány miatt azonban töredékére esett vissza a forgalom.