Újraindul a kisvasút Balatonfenyves és Csisztafürdő között

Forrás: MTI

 2019. január 27. 16:07

Hatszázötvenmillió forintos pályázati támogatással fejlesztik a balatonfenyvesi kisvasutat, így több mint tízéves üzemeltetési szünet után újra járhatnak a vonatok a vonal Csisztafürdőhöz vezető ágán.

A pénzből felújítják a fenyvesi végállomás vendéglátóegységét is. A térségi települések régóta szerették volna elérni a kisvasút fejlesztését, 2016-ban nyújtottak be pályázatot, Balatonfenyves vezetésével. Céljuk, hogy a Nagybereken átvágó vasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe, amely közúton csak nagy kerülővel érhető el.

Több mint tízéves üzemeltetési szünet után újra járhatnak a vonatok Balatonfenyves és Csisztafürdő között

Fotó: hirbalaton.hu

A balatonfenyvesi kisvasút a térség kedvelt turisztikai attrakciója, egész évben visz utasokat a Balaton-part és Somogyszentpál között. Mivel a Nagyberekben haladó, csisztafürdői szakasz felújítása nem zavarja a turizmust, a munkálatokat nyáron is végezhetik majd.

A Somogy Megyei Önkormányzat tájékoztatása szerint a Balatonfenyves-Buzsák-Csisztapuszta kisvasút fejlesztése, továbbá a Balatonberény-Balatonszentgyörgy-Vörs kerékpáros útvonal kialakítása a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, forrásátcsoportosítás segítségével valósulhat meg.