10 milliárd kisvasutakra (Frissítve)

Forrás: turizmus.com

 2017. július 27. 05:34

Határozatot hozott a kormány a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztéséről.
A kisvasutak fejlesztéséről szóló kormányhatározattal kapcsolatban Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos egy budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a kormány tavaly decemberben 10 milliárd forintot hagyott jóvá a MÁV-nak a turisztikai célú keskeny nyomtávú kisvasutak fejlesztésére, és a legújabb kormányhatározatban ezt az összeget újraosztották, ezzel a fenntartó, üzemeltető erdészeteknek, önkormányzatoknak, a Győr-Sopron Ebenfurti Vasútnak (GYSEV) is biztosítanak lehetőséget.

A 10 milliárd forintból 6 milliárd forint jut az erdészeteknek, 1,4 milliárd forint a MÁV-nak, és 2,5 milliárd forint a többi fenntartó által üzemeltetett kisvasutaknak. A forrást a pályák megújítására, járműkorszerűsítésre, köztük prototípus kialakítására, illetve kisvasúti vonalhosszabbítás tervezésére lehet fordítani.

Révész Máriusz hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedekben alig jutott forrás a kisvasutak karbantartására, a járművek elhasználódtak, beavatkozás nélkül 1-2 éven belül balesetveszélyessé válhatnának.

A kormánybiztos példaként említette, hogy első ütemben, 2017-2018-ban megújul a MÁV gyermekvasút, a GYSEV nagycenki, a lillafüredi, a gyöngyösi és a királyréti állami erdei vasutak, a kemencei erdei múzeumvasút, a debreceni Zsuzsi erdei vasút és a balatonfenyvesi gazdasági vasút pályája és járművei. A kisvasúti mozdonyok, vagonok prototípusainak fejlesztésére 700 millió forintot ad a kormány.

A forrást a pályák megújítására, járműkorszerűsítésre, köztük prototípus kialakítására, illetve kisvasúti vonalhosszabbítás tervezésére lehet fordítani

Fotó: kisvasut.hu

A kormány döntött arról is, hogy elkészítteti a kisvasúti fejlesztésre vonatkozó terveket is. Megtervezik a balatonfenyvesi kisvasút Csisztafürdőig tartó szakaszát, a nagycenki kisvasút meghosszabbítását Fertődig, a kemencei és a királyréti vonal folytatását, illetve a Vál-völgyi kisvasút továbbvezetését Bicskéig, Lovasberényig, a lillafüredi pályarekonstrukciót, és elkészül a Nyíregyháza-Sóstó szakasz megvalósíthatósági tanulmánya is. A tervek kidolgozása után dönt majd a kormány, legkorábban 2018 végén, a megtervezett fejlesztésről, a munkák ütemezéséről.

Újságírói kérdésre válaszolva a kormánybiztos elmondta, hogy a Vál-völgyi kisvasút meghosszabbításának tervezésére 240 millió forintot szánnának. Ha a tervek megvalósulnának, azzal a felcsúti kisvasút összekapcsolódna a jelentős idegenforgalmat lebonyolító velencei térséggel.

Révész Máriusz kiemelte, hogy a turisztikai vonzerőt jelentő fejlesztésektől az utasszám további növekedését várják. A magyarországi 21 kisvasúton 2016-ban 1,38 millióan utaztak, ami az előző évhez képest 14,8 százalékos növekedés.