Ukrajna piros kategóriába sorolta Magyarországot

Forrás: turizmus.com

 2020. augusztus 02. 08:10

Szombattól új karanténrendszer lépett életbe Ukrajnában, országon belül is különböző zónákba sorolják a térségéket. Meglepetésre a kockázatosnak minősített államok listájára Magyarország is felkerült.

Augusztus 1-jétől meghatározott kritériumok, vagyis az aktív betegek, az elvégzett tesztek száma, a fertőzés terjedésének üteme és a kórházi ágyak leterheltsége alapján zöld, sárga, narancs és vörös zónába sorolják a térségeket, illetve a nagyobb városokat Ukrajnában.

Jelenleg a legsúlyosabb helyzetű, vörös zónába került a nyugati országrészben található Luck, Ternopil, valamint a romániai határnál lévő Csernyivci megye egy járása. Kárpátalja megye egyelőre sárga zónában van, Lviv és térsége, narancsban, a főváros, Kijev viszont zöld zónában a nyilvánosságra hozott térkép szerint.

Viktor Ljasko országos tisztiorvos, egészségügyi miniszter-helyettes szombati tájékoztatóján Kijev esetében azzal magyarázta a zöld zónába sorolást, hogy a fővárosban az elmúlt öt napban nem volt növekedés az aktív betegek tekintetében. Szavai szerint Luck pedig azért került a vörös zónába, mert a helyi vezetés nem hajlandó korlátozni a közösségi közlekedést és a tömegétkezetési helyeket – írja az MTI.

Változtatott az ukrán kormányzat az európai gyakorlathoz igazodva a külföldi országok vörös, illetve zöld besorolásán is. Zöld zónába sorolják azokat az országokat, amelyekben az elmúlt két hét alatt nem haladta meg az adott országban a 30 százalékot a betegek számának növekedése, illetve az ukrajnai növekedést. Az adatokat hetente fogják felülvizsgálni.

 

Meglepő döntés: Magyarország a piros listán

A Karpatalja.ma szombati híradása szerint a kockázatosnak minősített országok listája több mint 120 országot tartalmaz.Piros besorolást kapott Magyarország is, olyan államok mellett, mint például Kína, Grúzia, Németország, Csehország, Bulgária, Albánia, Lengyelország, Franciaország és Oroszország – írta a portál.A piros besorolású országokból érkezőknek karanténba kell vonulniuk, vagy tesztekkel kell igazolniuk a fertőzés hiányát.

Több mint 120 országos minősített Ukrajna kockázatosnak, köztük Magyarországot is

Fotó: 123rf.com

Zöld besorolást kapott Svájc, Portugália, Horvátország, Fehéroroszország, Nagy-Britannia, Törökország, Szlovénia, Egyiptom és Olaszország.

Magyarország vonatkozásában azért is meglepő Ukrajna döntése, mert az országban továbbra is növekvő ütemben terjed a koronavírus-fertőzés: szombatra ismét csaknem 1200 új beteget azonosítottak, az igazolt fertőzöttek száma már meghaladta a 71 ezret – derül ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból. A legtöbb új beteget, 145-öt az ország legfertőzöttebb régiójából, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették. Az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben 101 új esettel 8342-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma.

Eközben Magyarországon a pénteki nap folyamán összesen 21, szombaton pedig további 9 új esettel 4535-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, és európai szinten is az alacsony fertőzöttségű országok között tartják számon.

Korábban itt írtunk arról, hogy Magyarország az országos tisztifőorvos által piros kategóriába sorolt országokat utazásra nem javasolja, és ezek között szerepel Ukrajna is.