Ünnepi menü és zenés köszöntő az 50 éves Tokió-New York járaton

Forrás: turizmus.com

 2016. augusztus 30. 19:03

Idén lesz 50 éve, hogy a japán nemzeti légitársaság elindította Naritából New-York-i járatát a JFK repülőtérre. A jeles alkalomból a Japan Airlines egy speciális menüt tervez, helyi válogatású italsorral kiegészítve, valamint egy különleges zenei összeállítással lepi meg az utasokat.

Annak idején nagy szenzáció volt, amikor a JAL elindult New York-ba: 1966. november 12-én, egy DC-8-ason 58 meghívott vendég, 52 utas és egy nyolcfős személyzet utazott a Nagy Almából a japán fővárosba, és vissza, Honolulun és San Franciscón keresztül.

Hamar kiderült, hogy a járat iránt élénk az érdeklődés, először csak kétszer egy héten tették meg ezt a jókora „körutazást”, majd 1967-től kezdődően hetente ötször. Az útvonal elindítása egyfajta nyitás volt mind az utasforgalomban, mind a teherszállításban Japán és az USA keleti partja között. 2014-től viszont már hetente 14-szer teszik meg ezt a távot a legmodernebb repülőgépek.

1966-ban ünnepélyesen indították az első járatot

Az 1966-os dátum fontos mérföldkő a japán légitársaság életében – jegyezte meg Akira Kimura, a JAL amerikai piacának igazgató-helyettese, aki mindezért a hűséges japán és az amerikai utasoknak mondott köszönetet. Az évforduló arra is ösztönzi őket, hogy folytassák a minőségi kiszolgálás még magasabb szintjének elérése iránt folytatott küzdelmet.

Az évforduló alkalmából a JAL vezető séfje speciális menüsort tervez, miközben az utasok az évfordulóra készített ünnepi zenés összeállítást hallgathatják meg. A We Love New Yorkot olyan híres filmek muzsikáiból állították össze, amelyek az USA népszerű metropoliszában játszódnak.