Ünnepi sétahajózás a Gemencben

Forrás: MTI

 2017. augusztus 16. 12:35

A sokszínű madárvilág mellett akár az ártéri erdő vadjait is láthatják azok, akik augusztus 20-án a Gemenc Zrt. kisvasutazással egybekötött hajókirándulását választják.

Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint az ünnepen három sétahajójáratot indítanak a Gemenc Duna-parti kikötőből, amely a gemenci erdei kisvasúton, a Keselyűsi Fogadóépülettől közelíthető meg.

A csaknem egyórás vízi kirándulás alatt szakvezető mutatja be az erdő természeti értékeit, az érdeklődők megcsodálhatják a sokszínű madárvilágot, kis szerencsével még szomját oltó gímszarvast vagy vaddisznót is láthatnak.

Sétahajózás a Dunán

Fotó: turizmus.gemenczrt.hu

A résztvevők többek közt a víz felett köröző réti sasokat, fekete gólyákat, a sekélyebb homokpadoknál kócsagot, szürke gémet, récéket figyelhetnek meg, az ügyesebbek pedig jégmadarat is felfedezhetnek – mondta Csontos Péter, a Gemenc Zrt. turisztikai és marketingosztályának vezetője az MTI-nek.

Az ünnepi hétvégén a Gemenc Zrt. pörbölyi ökoturisztikai központ Gemenc kincsei című, interaktív kiállítása, a nagyrezéti méhészeti gyűjtemény, a lassi halászati kiállítás, a Molnárka tanösvény, valamint az erdei vasút menetrend szerinti járatai is várják a kirándulókat.