Csúcsra nyaraltuk idén az utasbiztosításokat, minden rekordot megdöntöttek

Forrás: turizmus.com

 2023. december 05. 11:38

Egyáltalán nem néz ki fényesen a hazai biztosítási piac első kilenc hónapja. Egyedül az utasbiztosítások szárnyalnak, amelyeknél minden eddigi rekord megdőlt a nyaralási szezon végére – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A szektor adózott eredménye alig érte el a 12 milliárd forintot, ami 42 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, a 2021-esnek pedig csak az ötöde. A harmadik negyedévben ráadásul mintegy 4,6 milliárd forintos mínuszban zártak a biztosítók a Magyar Nemzeti Bank most publikált adatai szerint. A legnagyobb érvágást az ágazatnak a pótadók okozták, már tavaly is mintegy 50 milliárd forintot vitt el az extraprofitadó, idén pedig még ennél is nagyobb összeget fizethetnek be a biztosítók a költségvetésbe.

A nem életbiztosításoknál látszik, hogy a lakosság spórolni kezdett. A spórolásból viszont semmit sem éreztek az utasbizosítások, a nyaralási szezon végére minden rekordot megdöntöttek az idén.

Nem sajnálták a pénzt az utasbiztosításokra idén a magyarok

Fotó: 123rf.com

Az egyszeri díjas szerződések száma kilenc hónap alatt már 712 ezer fölött volt, ami hatalmas ugrás, 230 ezerrel több mint 2022-ben. Ez már a 2019-es, utolsó covid előtti év eredményét is meghaladja, amikor 709 ezer utasbiztosítási szerződést kötöttek a magyarok. Ez azt mutatja, hogy nemcsak a külföldi utakon nem spóroltak azok, akiknek maradt rá elég költeni valójuk, hanem az utasbiztosításokra sem sajnálták a pénzt.

A díjbevétel is szépen nőtt, megközelítette a 16 milliárd forintot kilenc hónap alatt, ez 28 százalékkal nagyobb a 2022-esnél, és természetesen a 2019-esnél is magasabb 23 százalékkal, de az azóta mért mintegy 50 százalékos inflációt is beszámítva reálértéken az idén még nem hoztak annyit az utasbiztosítások, mint négy éve.