Utasforgalmi rekord dőlt meg Debrecenben

Forrás: MTI

 2016. augusztus 02. 15:15

Júliusban több mint 37 ezren fordultak meg a legnagyobb magyarországi regionális repülőtéren, a Debrecen Airporton, ami 59 százalékos utasszám-növekedést jelent, és ez minden idők legmagasabb havi utasforgalma.

A repülőtér járatfejlesztési igazgatója, Tamás László közleménye szerint hét hónap alatt az utasforgalom 86 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát, augusztus elején pedig már meghaladják a teljes tavalyi éves forgalmat.

Ez az eredmény a tervezett utasforgalommal összhangban áll és egyértelműen az új Wizz Air bázis miatti  desztináció és kapacitásbővülésnek, a Lufthansa müncheni menetrendszerinti járatainak, valamint a nyári chartereknek köszönhető - tette hozzá.
Kelet-Magyarország mintegy 100-150 kilométeres vonzáskörzetből, illetve a határon túli partiumi területekről érkező utasok mellett egyre gyakrabban veszik igénybe Kárpátaljáról és a Felvidékről érkezők is a cívisváros repülőterét. 
Tamás László tájékoztatása szerint augusztusban menetrendszerinti járattal hat EU-s ország turisztikai központjába repülhetnek az utasok Debrecenből, Brüsszelbe pedig ezentúl vagy egyetlen átszállással Münchenen keresztül, vagy Eindhovenből egy hosszabb transzferrel juthatnak el. 
A nyári charterjáratok a Török Riviérára, Korfura, Krétára, Zakynthosra és a bolgár Napospartra, Burgaszba hetente indulnak Debrecenből.