Utazás és biztonság

Forrás: STA Travel

 2017. július 31. 16:42

A napokban közzétett a Telegraph egy térképet, amelyen színekkel jelöli, mely országok biztonságosak, illetve melyek rejtenek közepes, vagy magas kockázatot. A térképet a STA Travel kollégái elemezték.

A színskáláról csak annyit, hogy a 2001-es new yorki eseményeket követően előbb Amerikában, később a többi fejlett országban is bevezették a biztonsági információs szintek rendszerét – SAS – melyben 5 kategóriába sorolták a biztonsági kockázatokat. Ezeket színekkel is jelölték: a piros a jelen lévő közvetlen kockázat, a narancs a magas kockázat, a citrom az emelt, a kék a figyelendő, a zöld pedig az alacsony veszély színe, ahogy a meteorológiában is.

Bár egyes biztonságpolitikai szakemberek úgy vélik, a teljes biztonság (safety) fogalma a múlté, és helyét a „security" (biztonságosság) különböző szintjei vették át, a laikus azt gondolja: kissé eltúlzott a kockázati szintek megállapítása, ami a turizmusra is befolyással lehet.


A STA Travel blogbejegyzésében azt írja: az utazással kapcsolatos veszélyeket hivatalból figyelik az egyes országok külügyminisztériumai, amelyek igyekeznek állampolgáraik kockázatát csökkenteni. Jelzéseikben figyelemre méltó, hogy egyes – politikailag nagy súlyú – országok bármekkora kockázat esetén sem kapják meg az utazásra nem ajánlott tiltó címkét, kisebbek pedig nagyon könnyen; aztán csak évek kitartó munkájával tudnak megszabadulni e bélyegtől. Az elmúlt években azonban már a UNWTO-nak is feltűnt, hogy a féltés néha túlzott: fel is szólították a kormányokat, hogy ne alkalmazzák politikai fegyverként egymás ellen a travel warning rendszert.

A szándékosság mellett a frissítés elmaradása is szerepet játszhat abban, hogy egyes országokat vagy területeket utazási szempontból nem ajánl, vagy akár tilt egy ország.


Forrás: Telegraphtravelmaps/carto


Az országok méretét és formáját elnézve egy idő után az is eszébe jut az embernek, hogy minél nagyobb egy ország, annál komolyabb esélye van arra, hogy előrelépjen a veszély-skálán – írják.

Hiába hatalmas kiterjedésű Kína, Oroszország vagy az USA, ha egy-egy városát veszélyesnek minősítették, az egész ország ijesztő helynek tetszhet a térkép szerint. A szomszédok helyzete is befolyásoló tényezőnek tűnik, így aztán szerencséjük van a szigetországoknak, melyek többsége biztonságos úti célnak mutatkozik továbbra is. A lakosság homogenitása is szerepet játszhat: a mexikóiak hazája annak ellenére zöld, ahogy az ottani drogkartellek nem barátságosságukról ismertek, ahogy a robbanásig feszült helyzet Észak- és Dél-Korea közt nem változtatott az országok biztonsági besorolásán: mindkettő zöld.

A biztonsági térkép – az STA Travel véleménye szerint érdekes nézegetnivaló, de semmiképp sem szabad, hogy kizárólagos utazási navigátorként tekintsünk rá.

Annyi azonban biztos, hogy a korábbinál is jobban érdemes odafigyelni arra, hogy az ember biztonságosabb szállást válasszon, (pl. ne a hivatalosan nem is létező 'no-go zónák' egyikében foglaljon szobát), mindig tudják róla a közvetlen hozzátartozói, hogy merre jár, és senki ne utazzon biztosítás nélkül – hogy mérsékeljük az életre szóló élményekkel járó kockázatokat.