Utcára vonultak a német utazási irodások

Szerző: Szántó Zoltán

Forrás: turizmus.com

 2020. április 29. 13:27

Ilyenre aligha volt még példa Németország történetében: utazásközvetítő és kis utazásszervező irodák tulajdonosai és alkalmazottai vonultak ma ki az utcára, hogy tarthatatlan helyzetükre felhívják a figyelmet.

Németország mintegy 40 városában zajlott déli 12 órától a demonstráció. A megmozdulásra több ezren jelezték a személyes részvételüket, de a járványügyi korlátozásokra tekintettel egy social media akció keretében is lehetett hozzá csatlakozni.

A „Mentsétek meg az utazásközvetítő irodákat” mottóval megtartott tiltakozással arra szeretnék felhívni a figyelmet a résztvevők, hogy a német turisztikai iparág a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben állami segítség nélkül menthetetlenül összeomlik.

A Bayern Radionak nyilatkozó Carina Spirk, a Bajorországban található Schweinfurt irodáinak képviselője szerint az utazásközvetítők léte jelenleg extrém módon veszélyeztetett. A jövedelmük kétszeresen is kiesett, hiszen március óta nincs bevételük, azóta csak a visszamondott szerződéseken dolgoznak, amiért külön egy centet sem kapnak, és a lemondott utazások után megkapott, már leadózott jutalékokat is vissza kell fizetniük.

Mint elmondta, a demonstrációval láttatni és hallatni szeretné magát az utazásközvetítői ágazat, és azt elérni, hogy ne csak a nagyvállalatok kapjanak támogatást, hanem a kis- és középvállalkozások is.

A demonstráció a kis és közepes utazási vállalkozások tarthatatlan helyzetére is fel szeretné hívni a figyelmet

Fotó: 123rf

Spirk szerint kilépési stratégiára, 1000 eurós fix jövedelemre, a társadalombiztosítási járulékok átvállalására, a csökkentett munkaidős bértámogatás növelésére, nem bürokratikus, vissza nem fizetendő gyorssegélyekre és alaptámogatásra van szükségük ahhoz, hogy ne menjen tönkre az egész ágazat. Információi szerint országszerte 80-100 ezer ember érintett.

 

 

A demonstrációt nemcsak a nagyvárosokban tartották meg, az Észak-Rajna-Vesztfáliában található, 13 ezer lakosú Schermbeck három utazási irodájának munkatársai például ugyancsak készültek utcára vonulni a touristik-aktuell.de ma délelőtti híradása szerint.

Az fvw.de pedig megszólaltatta Európa legnagyobb utazási irodai szövetsége, a Quality Travel Alliance szóvivőjét, Thomas Böslt, aki szerint az irodák akciója a helyzet komolyságát mutatja, a vállalkozásoknak vissza nem fizetendő állami támogatásra van szükségük, nincs más alternatíva. A politika ugyan megértést mutat az utazási irodák helyzete iránt, de most már tettekre is szükség van, mondja.

A demonstráció ötlete egyébként Drezdából származik, néhány nappal ezelőtt egy ottani utazásközvetítő iroda tulajdonosa, Rainer Maertens jelentett be tüntetést a szászországi tartományi parlament épülete elé. A kezdeményezéshez azután villámgyorsan csatlakoztak az ország minden részéből az irodák.