Vegyesen teljesítettek Európa nagy hagyományos légitársaságai

Forrás: MTI

 2015. július 13. 21:53

Az Air France-KLM 0,9 százalékkal kevesebb, a Lufthansa-csoport viszont 2,6, az International Airlines Group (British Airways, Iberia) pedig 9,1 százalékkal több utast szállított júniusban az előző év azonos időszakához képest.

A légitársaságok honlapján közölt utasforgalmi statisztika szerint júniusban az Air France és a KLM 7,1 millió utast szállított, 0,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, a járatok töltöttsége viszont 0,4 százalékponttal 86,5 százalékra emelkedett. Az első fél évben a csoport utasszáma és a járatok töltöttségi mutatója megegyezik a 2014 első fél évivel: 37,8 millióan utaztak a francia–holland céggel, a járatok kihasználtsága 83,8 százalék volt.

A Lufthansa-csoport júniusban 10,1 millió utast szállított, 2,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, és javult a járatok kihasználtsága is: 0,9 százalékponttal 83 százalékra. Az első fél évben 50,9 millió utasuk volt, amely 2,1 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakit, a járattöltöttség 0,2 százalékponttal 78,3 százalékra javult.

A British Airwayst és az Iberiát tömörítő International Airlines Group tudta a legnagyobb növekedést felmutatni júniusban: 9,1 százalékkal 7,7 millióra növelte utasforgalmát, a gépek kihasználtsága 1 százalékponttal 83,7 százalékra nőtt. Az év eddigi részében 8,9 százalékkal többen, 38,6 millióan utaztak az IAG társaságaival, az átlagos töltöttség 79,3 százalék volt, amely 0,4 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.