Veronai buszbaleset: 1,89 milliárdot fizet a biztosító

Forrás: MTI

 2020. május 11. 15:22

Végéhez érkezik a veronai busztragédia kártérítési ügye, miután megállapodás született a biztosító és a veronai buszbalesetben érintettek, valamint családtagjaik között a teljes kártérítési fedezet felosztásáról.

Az egyik legkomplexebb magyar biztosítási ügyben a Groupama csaknem 1,89 milliárd forintot fizet ki a károsultaknak – közölte a biztosító.

Emlékeztetnek, hogy a 2017. január 20-án bekövetkezett tragikus kimenetelű balesetben érintett autóbusz üzembentartójának gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését a Groupama Biztosító kezelte.

A biztosítótársaság a kárrendezésre a kezdetektől kiemelt figyelmet fordított, már a kárrendezés legelső szakaszában kárelőlegeket fizetett az érintettek számára, a felmerült költségek, dologi károk rövid időn belüli rendezésén túl.

Emellett folyamatos, aktív kapcsolatot tartott fenn az érintettekkel, együttműködött a magyar és az olasz hatóságokkal, illetve az ügy állásáról tájékoztatta a magyar felügyeleti szervet – hangsúlyozták. Kiemelték, hogy a szerencsétlenség a magyar biztosítási szakma egyik legkomplexebb káresete.

Megnyugvást jelenthet az elhunytak és sérültek családtagjainak a biztosítóval kötött megegyezés

Fotó: Pixabay

Az összes kárigény felmérése, valamint az érintettekkel, illetve az olasz és magyar jogi képviselőikkel történő egyeztetések a kártérítési összeg lehető legkörültekintőbb felosztásáról, hosszú időt vett igénybe. Mindeközben a tragédia körülményeinek teljes körű kivizsgálása és a felelősök megállapítását célzó büntetőper sem zárult még le.

A Groupama Biztosító a fentieket figyelembe véve nem szerette volna megvárni a bírósági eljárások akár évek múlva várható befejezését, ezért mindent megtett a kártérítések mielőbbi kifizetése érdekében. Az ügyfelekkel történt egyeztetések eredményeként csaknem minden érintettel megállapodás született.

A biztosítótársaság bízik abban, hogy a néhány hiányzó megállapodás is rövid időn belül aláírásra kerülhet – írták. A kárrendezési folyamat során a biztosító több kötelezettség alapján is helytállt.

A jogszabályoknak megfelelően a Groupama Biztosító a vagyoni károkon felül az elhunytak közeli hozzátartozói, valamint a súlyosan, vagy könnyebben sérültek részére, illetve azok számára is, akik nem szenvedtek közvetlen fizikai sérülést, jelentős összegű, nem vagyoni kártérítést, úgynevezett sérelemdíjat is fizet. Az összegeket a biztosító átutalta a megállapodások alapján az érintettek és családtagjaik számára.

A Groupama Biztosító a személyi sérüléses károkra vonatkozóan – a már korábban átutalt előlegekkel, kártérítési összegekkel és sérelemdíjakkal együtt – összességében a jogszabály által meghatározott maximális kártérítési összeget, 1,89 milliárd forintot fizet ki,amivel lezárul a veronai busztragédia egyik fejezete, a tragikus kimenetelű baleset magyarországi biztosítási ügye – írták.

Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel 17-en vesztették életüket, mikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr.