Veszteséget jelentett a Lufthansa
Forrás: AIRportal.hu
2019. április 16. 16:20
Korábban történt
A közlés szerint üzemi szinten 336 millió euró veszteségre lehet számítani, ami jelentősen rosszabb, mint tavaly ugyanilyenkor, akkor ugyanis 52 milliós nyereséggel zárták a január-márciusi pénzügyi időszakot. A Lufthasa ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy a 2018-as első negyedév kiemelkedően jó volt, mivel az Air Berlin eltűnése miatt a kapacitások jelentős része kiesett.
Az idei első negyedéves veszteség legfőbb oka a kimutatások szerint a kerozin árának emelkedése, csak ez a tétel 202 millió euróval rontotta a mérleget. Emellett az Európában tapasztalható túlkapacitás is lefelé nyomta a jegyárakat és a nyereségességet. Emiatt a tavalyi első negyedévhez képest nemcsak a hálózatos Lufthansa-cégeknél (Austrian, Swiss, Lufthansa), de az Eurowingsnél, és a statisztikailag és pénzügyileg is hozzá sorolt Brussels Airlines-nál is csökkent a bevétel. Ennek értékét a társaság még nem hozta nyilvánosságra.
![]() |
A Lufthansa csoport több cégénél csökkent az árbevétel |
Fotó: pixabay.com |
Az előzetes foglalások az idén kedvezően alakulnak az év további részére és a második negyedévben a kapacitásbővítés lassulására számítanak a Lufthansánál, így a bevételek is magasabbak lehetnek az előző évihez viszonyítva. Az év egészére nézve a cégcsoport nem változtatott kilátásain, továbbra is 6,5 és 8 százalék közé teszik a kiigazított üzemi eredmény alapján számolt marzsukat.