VIE get2gether – a Gerbeaud-ban

Forrás: turizmus.com

 2017. november 29. 20:17

A bécsi reptérről induló légitársaságokkal találkoztak magyar utazási irodások november 28-án, a Bécsi Nemzetközi Repülőtér légitársasági marketing csapata invitálására. A rendezvényen, melynek a Gerbeaud adott otthont 10 légitársaság és közel 60 utazási irodás szakember jelent meg.

Andreas Donis, az esemény szervezője és házigazdája, köszöntötte a meghívott vendégeket, majd megnyitotta a networking eseményt, melyen közel 2 órán keresztül beszélgethettek, ismerkedhettek a résztvevők egymással. Eközben a meghívottak légitársasági matricákat gyűjtögethettek egy füzetbe, mellyel – az 5 tagú szlovák Acapella kórus zenei kalandozással felérő koncertjét követően – tombolán vehettek részt. A sorsolást követően légitársasági ajándékok és repülőjegyek is gazdára találtak.

Az esemény, a schwechati reptér „catchment area” kampányának része volt, melyet egy jóval nagyobb szabású pozsonyi esemény előzött meg júniusban. Megtudtuk, hogy minden 2. évet szentel a VIE, a catchment area kampányoknak. Így a következő ilyen év a 2019es lesz – a páros években pedig a hazai piacon promótálják magukat.  Mindkét, szlovák és magyar piacot is érintő újdonság lehet az, hogy 2018-ban várhatóan, rendszeres szlovák és magyar nyelvű hírlevéllel jelentkeznek országonként az utazási irodákban dolgozók számára.

A networking eseményen 10 légitársaság és közel 60 utazási irodás szakember adott randevút egymásnak

Fotó: turizmus.com

Ezenkívül megtudtuk azt, hogy november 16-án a Thai Airways elindította Bécs–Bangkok közvetlen, járatait, heti 4 alkalommal. Az útvonalat Boeing 777-300-as gépekkel repülik és a turista osztály mellett business-szolgáltatást is kínálnak.

Az itthon is képviselt China Airlines 2018. március elsejétől heti 5-re emeli járatai számát az osztrák fővárosból a mostani 3-ról, júliustól pedig 6-ra – így már csak a szombati napokon nem fognak repülni Taipeibe, ahonnan 12 japán és több mint 30 kínai célállomásra közlekednek gépek.

De más Tajvanhoz kapcsolódó meglepetéssel is szolgált az esemény: az EVA Air 2018. január elsejétől GSA-t vált, és onnantól a B2Sky Travel Hungary Kft. látja el a légitársaság teljes körű értékesítési feladatait itthon. A másik EVA-hír, hogy heti 4-ről 7-re bővül a Bécsből induló járataik száma 2018. március 10-től. Átszálló utasok számára a karácsonyi promóciójukban néhány desztinációba (pl. Brisbane és Manila) verhetetlen árakat kínálnak.

A Croatia Airlines regionális offline sales vezetőjétől pedig arról értesülhettünk, hogy 2016-ban és 2017-ben is 4 új járatot nyitottak, a magyarok elsősorban Horvátországon belüli átszálló utasokként jelennek meg náluk, Split és Dubrovnik felé.