Vígan növekszik az észt utazásmegosztó Budapesten

Forrás: turizmus.com

 2018. szeptember 07. 10:03

A Taxify mintegy 2 millió utazást bonyolított le két évvel ezelőtti magyar piacra lépése óta, applikációjukat 250 ezren töltötték le.

A tájékoztatás szerint a cég két évvel ezelőtt 20 autóval kezdte meg tevékenységét Budapesten, jelenleg pedig több mint 600 sofőrrel dolgoznak, a létszámot az év végére 700-800 főre szeretnék emelni.

Nyilvános cégadatok szerint a Taxify Hungary Kft. 2017-ben 161,7 millió forint árbevételt ért el a 2016. évi 32,6 millió forinttal szemben. A társaság tavalyi adózott eredménye 64,8 millió forint volt az előző évi 6,2 millió forint veszteséget követően.

A Taxify Budapesten

Fotó: turizmus.com

A Taxify európai utazásmegosztó szolgáltató, 25 országban 10 millióan használják. A céget 2013-ban alapította az észt Markus Villig, a befektetőik között található a Daimler, a Didi Chuxing, valamint a Korelya Capital és a TransferWise társalapítója, Taavet Hinrikus is.

Kapcsolódó cikkek

Jöhetnek a repülő autók

2018. augusztus 27.