Nemcsak a vonatok gyorsaságában verhetetlenek a japánok, de a vagonok külső, illetve a kupék belső designja terén is. A Hello Kitty cicafigura után talán a Pokémonok a legismertebbek világszerte.

Nincs még egy olyan ország, ahol a vonaton való utazás, száguldás ekkora élmény lenne, főleg ami a vagonok enteriőrjét illeti. Pokémon, a Nintendo csoport jól ismert márkája nemcsak hipermodern vonatokon jelenik meg, de retro, városnéző járatokon is, amelyekben belső játszótér is található.

A retro után egy másik kedvelt stílus a futurisztikus, az ilyen járművek az erőt, a gyorsaságot, és a jövőt szimbolizálják. Példa erre a Nankai Electric Railway expressze, amely Oszaka központjából a Kansai nemzetközi reptérre repíti az utasokat. Az erő azért sem mellékes, mert Japánban gyakoriak a földrengések, és ezeknek a hatalmas monstrumoknak még azzal is meg kell birkózniuk.

Genbi Shinkansen

Fotó: jreast.co.jp

A vonatkultúra néhol már-már művészetbe csap át, mint a Genbi Shinkansen esetében, amelynek külső felülete úgy működik, mint egy festő- vagy filmvászon. A fekete alapra tűzijátékot tervezett a filmrendező-fotós, Ninagawa Mika. A shinkansen belsejében hat kortárs művész alkotásai láthatók, festmények, szobrok és fotók gondosan megtervezett együtteseként.

 

KAPCSOLÓDÓ

Egyre több japán turista érkezik Magyarországra

Több éves visszaesés után az idei év első negyedétől megugrott a japán vendégéjszakák száma Magyarországon a Japan National Tourism Office adatai szerint.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

A norvég fjordoktól Tokióig

Megjelent az OTP Travel 2018-as tengeri hajós katalógusa. A kiadványban az iroda népszerű útjai mellett olyan újdonságok is megtalálhatók, mint a Szingapúrtól Tokióig út, valamint bekerült kínálatukba a Perzsa-öböl is.